• Reggeli "kilátás".
  • Eddigi legnagyobb Pontyom..
  • .. mely 11,6 kg-ot nyomott.
Fogás ideje: 2012-10-22 16:12:00
Időjárás: Tiszta
Napszak: Nappal
Horgász: floorball
Fogás helye: Balla-tanya
Súly: 11.6 kg
Hossz: 95 cm
Csali: pellet
Módszer: picker
A nap során a pontyok nem voltak étvágyuknál , nem úgy , mint a kárászok akik egész nap táplálkoztak.. Akármilyen csalit tettem fel mindent felvettek. Így egy elég pörgős peca alakult ki, folyamatosan tudtam fogni a szebbnél szebb kárászokat. Ismételten egy maszatolós kapásnak vágtam be , viszont most nem az eddigi forgatókönyv szerint alakultak a dolgok. A bot karikába hajlott , az orsó pedig egyenletesen adagolta a vékony zsinórt mellyel egy hosszú harc vette kezdetét. Szerencsére a nyílt víz felé indult meg ellenfelem így adott némi esélyt a sikeres fárasztásra. Lehűlő vízhez képest , igen jó erőben volt ellenfelem, hiszen több nagyobb kirohanása is volt , melyek sorra a túlpart előtt végződtek. Körül belül a fárasztás 40.percében láttam meg elsőnek ellenfelemet mikor már kezdett fáradni . Ekkor már nagyobb kirohanásokra nem volt ereje . Pár perces rövid pórázon történő terelgetés után sikert végre megszákolni eddigi legnagyobb halamat. Mérlegelés , fényképezés és sebfertőtlenítés után természetesen útjára engedtem. Finom felszerelésem feltűnően jól bírta az igénybevételt és a hosszas fárasztást mely végül kb 50 percig tartott. Felszerelésem: Spro Inspiration picker 3m-es Daiwa Procaster 35-ös orsó 16-os Spro Carp max főzsinor 14-es Nevis előkén 10-es méretű horog. Csali: 8mm-es házi készítésű pellet.
* Amennyiben nem jelennek meg a kommentek, úgy szükséges a böngészőben bejelentkezni a Facebook profiljukba!

10másodperc múlva átirányítunk a fizetési felületre.