• Torpedóval a kanyarban
  • A Duna ajándéka
Fogás ideje: 2009-10-13 06:15:00
Időjárás: Borult
Napszak: Hajnal
Horgász: friend
Fogás helye: Duna
Súly: 10.02 kg
Csali: csontkukac
Módszer: feeder
Gyors, húzós részen ültünk le a barátommal márnázni. Szürkület volt még, mikor a botom spicce két bólintás után derékba hajlott. Bevágás után éreztem, nem mindennapi hal van a horgon. A monstrum vehemensen védekezett, kb. 10 nagy kirohanása volt, de szerencsére 10-12 m után mindig vissza tudtam hozni a sodrásból. Kedvenc médium feederemnek szinte már a nyele is hajlott. Feri némán várta, hogy szákolhasson – mint utólag kiderült, nem mert megszólalni :))) Én csak annyit mondtam izgatottam: Csak nehogy ez is lelépjen... Aztán csak a szél muzsikált és Duna hullámai. Feszülten vártuk, hogy mikorra készül el erejével ez a… valami. Először gigantikus méretű marcira gyanakodtam, de később elbizonytalanodtam. Az amurra jellemző, hogy először bambáskodik, majd a part közelében vadul meg. Hát ez az akasztástól kezdve tombolt a horgon. A szürkület miatt csak közvetlenül a merítéskor tudtuk beazonosítani. Néhányszor fordult ugyan víztetőn is, de ez a kirohanások végén, visszafordításkor volt, távol tőlünk. A part szélén pedig nem bírtam felhúzni. Aztán egyszer csak hirtelen feljött, de nem az oldalára fordulva. Ekkor szóltam újra: Feri, most merítsd! Szerencsére sikerült! Gyorsan odaléptem (próbáltuk teljesen begyömöszölni a hálóba), és a keretnél fogva ketten emeltük ki. A szám a fülemen is túlért! :))) Teljesen elfáradt az amur, kihajtotta magát rendesen. A digitális mérleg 10,02 kg-ot mutatott. Nagyon örültem, hogy ezzel a finom cuccal, ilyen nehéz terepen sikerült megfogni ezt a harcos halat. Tavon fogtam több nagyobb, tízen túli amurt, de nekem ez viszi a pálmát! Kedvenc folyómon, kedvenc botommal sikerült kifogni az egyik kedvenc halamat! Hihetetlen! Mindezt Byron Grey Mammoth 390 médium feederrel, Blue Arc 740 orsóval,18-as zsinórral, 10-es Drennan Specimen Crystal horoggal. A kis horog az alsó ajka középén a vastag bőrbe akadt. Nagy mákom volt, hogy nem szakadt ki onnan a tű, ezúttal szerencsés voltam! Kívánok nektek is hasonló élményeket! Köszönöm, DUNA!!!
* Amennyiben nem jelennek meg a kommentek, úgy szükséges a böngészőben bejelentkezni a Facebook profiljukba!

10másodperc múlva átirányítunk a fizetési felületre.