Mai írásunk két főszereplője nem véletlenül került oly gyorsan a figyelem középpontjába. Az új zsinórok tudása és extrém képességei sokkal jobbak lettek, így a kereslet, az igény is megnövekedett a Carp Expert kéttónusú és 3D-s monofil zsinórjaira. Megjelenésében és képességeiben is egészen mások, mint elődeik, s nem túlzás kijelenteni, hogy a márka történetének legprofibb, legmodernebb horgászzsinórjait tarthatjuk e pillanattól a kezünkben.
Ebben a kisfilmben lépésről lépésre haladva mutatom be azt a végszereléket, amelyet a dunai nagyponty-horgászataim során rendkívül eredményesen használtam.
Mióta megjelent a spiccbotos busahorgászatról szóló filmem és írásom, többen is jeleztétek, hogy jó lenne ezt a fajta horgászatot amur- és pontyhorgászat során is bemutatni. Természetesen engem nem kell sokat győzködni, ha egy számomra új és izgalmas módszerről van szó, így a megfelelő hely felderítése után már be is terveztük a forgatást. Tisztában vagyok vele, hogy ez a távolról jött technika megosztja a hazai pecásokat, de az aggályokat ezzel az írással és filmmel szeretném most kicsit szétoszlatni.
Ez a Berkley kiegészítő egy praktikus bottartó, mely szinte bármely csónak, hajó vagy kenu peremére felszerelhető. Ebben garantáltan stabilan és rendezetten tárolhatjuk, szállíthatjuk a botjainkat, mégis könnyedén kivehetjük belőle. Kialakításából adódóan nem hagy nyomot, nem okoz sérülést műanyag csónakon sem. Konstrukciója masszív és ellenáll az időjárás viszontagságainak.
In Cart 0
The discount is only available for shipping addresses in Hungary. The discount rate varies by courier service.
Ez a Berkley kiegészítő egy praktikus bottartó, mely szinte bármely csónak, hajó vagy kenu peremére felszerelhető. Ebben garantáltan stabilan és rendezetten tárolhatjuk, szállíthatjuk a botjainkat, mégis könnyedén kivehetjük belőle. Kialakításából adódóan nem hagy nyomot, nem okoz sérülést műanyag csónakon sem. Konstrukciója masszív és ellenáll az időjárás viszontagságainak.
10seconds until we redirecting you to the payment page.