Mai írásunk két főszereplője nem véletlenül került oly gyorsan a figyelem középpontjába. Az új zsinórok tudása és extrém képességei sokkal jobbak lettek, így a kereslet, az igény is megnövekedett a Carp Expert kéttónusú és 3D-s monofil zsinórjaira. Megjelenésében és képességeiben is egészen mások, mint elődeik, s nem túlzás kijelenteni, hogy a márka történetének legprofibb, legmodernebb horgászzsinórjait tarthatjuk e pillanattól a kezünkben.
Ebben a kisfilmben lépésről lépésre haladva mutatom be azt a végszereléket, amelyet a dunai nagyponty-horgászataim során rendkívül eredményesen használtam.
Mióta megjelent a spiccbotos busahorgászatról szóló filmem és írásom, többen is jeleztétek, hogy jó lenne ezt a fajta horgászatot amur- és pontyhorgászat során is bemutatni. Természetesen engem nem kell sokat győzködni, ha egy számomra új és izgalmas módszerről van szó, így a megfelelő hely felderítése után már be is terveztük a forgatást. Tisztában vagyok vele, hogy ez a távolról jött technika megosztja a hazai pecásokat, de az aggályokat ezzel az írással és filmmel szeretném most kicsit szétoszlatni.
Ez a Carp Academy teleszkópos leszúró nyél ideális társként szolgálhat minden olyan horgásznak, akik az egyszerű, elegáns „angolos” stílust részesíti előnyben, ha a botok vízparti elhelyezéséről van szó. Anyaga könnyű, ám erős fém-ötvözet, mely elegáns, fekete színű festést kapott. Tökéletesen használható önálló bottartóként, menetes fejjel, vagy elektromos kapásjelzővel, vagy igény szerint bármilyen buzz bar-ral, kereszttartóval is kombinálható, mivel szabvány menetes fejjel rendelkezik. Kemény talajba is könnyen leszúrható, ezáltal sátrak kiegészítő rögzítéseként, illetve száknyélként hasznos is hasznos lehet.
In Cart 0
The discount is only available for shipping addresses in Hungary. The discount rate varies by courier service.
Ez a Carp Academy teleszkópos leszúró nyél ideális társként szolgálhat minden olyan horgásznak, akik az egyszerű, elegáns „angolos” stílust részesíti előnyben, ha a botok vízparti elhelyezéséről van szó. Anyaga könnyű, ám erős fém-ötvözet, mely elegáns, fekete színű festést kapott. Tökéletesen használható önálló bottartóként, menetes fejjel, vagy elektromos kapásjelzővel, vagy igény szerint bármilyen buzz bar-ral, kereszttartóval is kombinálható, mivel szabvány menetes fejjel rendelkezik. Kemény talajba is könnyen leszúrható, ezáltal sátrak kiegészítő rögzítéseként, illetve száknyélként hasznos is hasznos lehet.
10seconds until we redirecting you to the payment page.