Mai írásunk két főszereplője nem véletlenül került oly gyorsan a figyelem középpontjába. Az új zsinórok tudása és extrém képességei sokkal jobbak lettek, így a kereslet, az igény is megnövekedett a Carp Expert kéttónusú és 3D-s monofil zsinórjaira. Megjelenésében és képességeiben is egészen mások, mint elődeik, s nem túlzás kijelenteni, hogy a márka történetének legprofibb, legmodernebb horgászzsinórjait tarthatjuk e pillanattól a kezünkben.
Ebben a kisfilmben lépésről lépésre haladva mutatom be azt a végszereléket, amelyet a dunai nagyponty-horgászataim során rendkívül eredményesen használtam.
Mióta megjelent a spiccbotos busahorgászatról szóló filmem és írásom, többen is jeleztétek, hogy jó lenne ezt a fajta horgászatot amur- és pontyhorgászat során is bemutatni. Természetesen engem nem kell sokat győzködni, ha egy számomra új és izgalmas módszerről van szó, így a megfelelő hely felderítése után már be is terveztük a forgatást. Tisztában vagyok vele, hogy ez a távolról jött technika megosztja a hazai pecásokat, de az aggályokat ezzel az írással és filmmel szeretném most kicsit szétoszlatni.
Halcohol
Ősrégi fogós csali a pálinkás kukorica, amely hideg vízben a pontyok, nyáron pedig az amurok kedvelt csemegéje. Sokan mind a mai napig otthon készítik el kedvenc pálinkájukkal. Elérkezettnek láttuk az idejét a sok próbahorgászat után, hogy piacra dobjuk ennek a profi, legfogósabbnak ítélt Haldorádó változatát.
A Halcohol nem csupán ízesített, hanem valódi szatmári szilvapálinkában ázó, horgászatra előkészített magvak. Három különböző változatban kerülnek forgalomba:
1. A Hard Corn = kemény kukorica, amelyben található egész és roppantott piros kukoricaszem is.
2. A Sweet Corn = édes kukorica a klasszikus csalizó csemegekukorica.
3. A Tigernut Mix = tigrismogyoró mix a normál barna tigrismogyoró mellet tartalmaz fekete változatot is.
Törpeharcsás vizeken is bevethető, oda a keménykukoricát és a tigrismogyorót javasoljuk!
In Cart 0
The discount is only available for shipping addresses in Hungary. The discount rate varies by courier service.
Halcohol
Ősrégi fogós csali a pálinkás kukorica, amely hideg vízben a pontyok, nyáron pedig az amurok kedvelt csemegéje. Sokan mind a mai napig otthon készítik el kedvenc pálinkájukkal. Elérkezettnek láttuk az idejét a sok próbahorgászat után, hogy piacra dobjuk ennek a profi, legfogósabbnak ítélt Haldorádó változatát.
A Halcohol nem csupán ízesített, hanem valódi szatmári szilvapálinkában ázó, horgászatra előkészített magvak. Három különböző változatban kerülnek forgalomba:
1. A Hard Corn = kemény kukorica, amelyben található egész és roppantott piros kukoricaszem is.
2. A Sweet Corn = édes kukorica a klasszikus csalizó csemegekukorica.
3. A Tigernut Mix = tigrismogyoró mix a normál barna tigrismogyoró mellet tartalmaz fekete változatot is.
Törpeharcsás vizeken is bevethető, oda a keménykukoricát és a tigrismogyorót javasoljuk!
10seconds until we redirecting you to the payment page.