Sok különleges eseménnyel és nagyon pozitív történéssel indult számomra a 2024-es év. Egy hosszú, de nagyon tartalmas tél után már alig vártam, hogy újra vízparton legyek és hódolhassak szenvedélyemnek. Már a szokásosnál is korábban a Balaton partján találtam magam, február végén már szerettem volna megfogni az év első pontyait, ami szerencsére sikerült is. Ezen fellelkesülve, amikor csak tudtam, a vízparton töltöttem az éjszakát és ennek hamar meg is lett az eredménye…
Sokan vannak, akik horgászpályafutásukat spiccbottal a kézben kezdik, majd ahogy komolyabb zsákmányra vágyik a pecás, úgy kerül háttérbe az orsó nélküli bot. Ennek oka, hogy a nagy halakat elsősorban orsós bottal lehet megfogni. Vagy mégsem? A modern gyártástechnológiának és a különleges alapanyagoknak köszönhetően immár rendelkezésre állnak olyan hosszú spiccbotok, melyek ámulatba ejtően erősek, így aztán alkalmasak arra, hogy akár több 10 kilós halakat is legyűrjünk a segítségükkel!
A vízparti élet és alapvetően a horgászatok során nem sok minden tud néhány pillanat alatt megváltozni, egyvalami azonban biztosan, és ez talán a leglényegesebb: az ember hozzáállása. Lehet ez egy élmény, emlék, korábbi tapasztalat, aktuális hangulat és szinte bármilyen külső-belső körülmény hatása, de ha motiváltak vagyunk és hiszünk abban, amit csinálunk, az előbb-utóbb be fog érni, kézzel fogható eredményt fog hozni. Az elmúlt 1-2 év jelentős változásokat hozott az életemben, illetve a horgászataim kapcsán egyaránt. Új kihívásokra, új perspektívákra és kalandokra vágytam, így egyre nagyobb vonzalmat kezdtem érezni a ragadozó halak horgászata iránt (habár ez soha nem is volt tőlem idegen). Ennek néhány harcsás krónikáját már láthattátok korábban, viszont most egy egészen más jellegű témába, a szisztematikus pergető csukahorgászatba szeretnék betekintést nyújtani.
Olyan erősen lebegő = Pop Up csali, amely tökéletesen használható önmagában is, megemelt előkés csali felkínáláshoz, de más csalik balanszírozásához, lebegtetéséhez ajánlott igazán. Méretét tekintve 12 és 16 mm.
A Pop Up csalik a legmasszívabbak állagúak a LEGEND PELLETEK között, ez a típus egyáltalán nem puhul fel, nem lesz kocsonyás a felszíne, nem oldódik, akár több napot is kibír a vízben. E tulajdonságaiból adódóan ez egy tökéletes nagyhalas csali, eredményesen használható a kivárós, szelektív horgászatokhoz, ahol nem a mennyiség, hanem a méret növelése a cél! Kifejezetten ajánlott szelektív nagyponty- és amurhorgászathoz!
A fogósságát tovább fokozza a vizuális inger, a csalik rikító, fluo színezetének köszönhetően szinte világítanak a vízben, amelyet a kíváncsi pontyok és amurok szívesen fogadnak.
Elérhető ízek: Édes Ananász, Brutális Máj, Mézes Pálinka, Vörös Démon, Fokhagymás Hal, Csoki Narancs, Kiwi, Spicy Krill és a Chili Lime
In Cart 0
The discount is only available for shipping addresses in Hungary. The discount rate varies by courier service.
Olyan erősen lebegő = Pop Up csali, amely tökéletesen használható önmagában is, megemelt előkés csali felkínáláshoz, de más csalik balanszírozásához, lebegtetéséhez ajánlott igazán. Méretét tekintve 12 és 16 mm.
A Pop Up csalik a legmasszívabbak állagúak a LEGEND PELLETEK között, ez a típus egyáltalán nem puhul fel, nem lesz kocsonyás a felszíne, nem oldódik, akár több napot is kibír a vízben. E tulajdonságaiból adódóan ez egy tökéletes nagyhalas csali, eredményesen használható a kivárós, szelektív horgászatokhoz, ahol nem a mennyiség, hanem a méret növelése a cél! Kifejezetten ajánlott szelektív nagyponty- és amurhorgászathoz!
A fogósságát tovább fokozza a vizuális inger, a csalik rikító, fluo színezetének köszönhetően szinte világítanak a vízben, amelyet a kíváncsi pontyok és amurok szívesen fogadnak.
Elérhető ízek: Édes Ananász, Brutális Máj, Mézes Pálinka, Vörös Démon, Fokhagymás Hal, Csoki Narancs, Kiwi, Spicy Krill és a Chili Lime
10seconds until we redirecting you to the payment page.