Mai írásunk két főszereplője nem véletlenül került oly gyorsan a figyelem középpontjába. Az új zsinórok tudása és extrém képességei sokkal jobbak lettek, így a kereslet, az igény is megnövekedett a Carp Expert kéttónusú és 3D-s monofil zsinórjaira. Megjelenésében és képességeiben is egészen mások, mint elődeik, s nem túlzás kijelenteni, hogy a márka történetének legprofibb, legmodernebb horgászzsinórjait tarthatjuk e pillanattól a kezünkben.
Ebben a kisfilmben lépésről lépésre haladva mutatom be azt a végszereléket, amelyet a dunai nagyponty-horgászataim során rendkívül eredményesen használtam.
Mióta megjelent a spiccbotos busahorgászatról szóló filmem és írásom, többen is jeleztétek, hogy jó lenne ezt a fajta horgászatot amur- és pontyhorgászat során is bemutatni. Természetesen engem nem kell sokat győzködni, ha egy számomra új és izgalmas módszerről van szó, így a megfelelő hely felderítése után már be is terveztük a forgatást. Tisztában vagyok vele, hogy ez a távolról jött technika megosztja a hazai pecásokat, de az aggályokat ezzel az írással és filmmel szeretném most kicsit szétoszlatni.
A River Cage egy folyóvízi feederezéshez kifejlesztett open end típusú etetőkosár. Hidrodinamikusan lapos és széles kialakításának köszönhetően a kosár még a nagy sodrásban is szorosan a fenékhez lapul. Erős, tartós fém palástja felül dróthálóval zárt, így szemes anyagot, pelletet, vagy ragasztott csontit is etethetünk mélyebb vizeken is.
Különlegessége, hogy a kosarat egy beépített forgó segítségével lehet a karabinerbe akasztani. Ennek a forgónak köszönhetően sokkal kevésbé tekeri a zsinórt, mint a többi hasonló etetőkosár. A kosár forgó felőli része hálós, így könnyebben lehet az etetőanyagot, valamint a ragasztott csontit beletömni.
In Cart 0
The discount is only available for shipping addresses in Hungary. The discount rate varies by courier service.
A River Cage egy folyóvízi feederezéshez kifejlesztett open end típusú etetőkosár. Hidrodinamikusan lapos és széles kialakításának köszönhetően a kosár még a nagy sodrásban is szorosan a fenékhez lapul. Erős, tartós fém palástja felül dróthálóval zárt, így szemes anyagot, pelletet, vagy ragasztott csontit is etethetünk mélyebb vizeken is.
Különlegessége, hogy a kosarat egy beépített forgó segítségével lehet a karabinerbe akasztani. Ennek a forgónak köszönhetően sokkal kevésbé tekeri a zsinórt, mint a többi hasonló etetőkosár. A kosár forgó felőli része hálós, így könnyebben lehet az etetőanyagot, valamint a ragasztott csontit beletömni.
10seconds until we redirecting you to the payment page.