Mai írásunk két főszereplője nem véletlenül került oly gyorsan a figyelem középpontjába. Az új zsinórok tudása és extrém képességei sokkal jobbak lettek, így a kereslet, az igény is megnövekedett a Carp Expert kéttónusú és 3D-s monofil zsinórjaira. Megjelenésében és képességeiben is egészen mások, mint elődeik, s nem túlzás kijelenteni, hogy a márka történetének legprofibb, legmodernebb horgászzsinórjait tarthatjuk e pillanattól a kezünkben.
Ebben a kisfilmben lépésről lépésre haladva mutatom be azt a végszereléket, amelyet a dunai nagyponty-horgászataim során rendkívül eredményesen használtam.
Mióta megjelent a spiccbotos busahorgászatról szóló filmem és írásom, többen is jeleztétek, hogy jó lenne ezt a fajta horgászatot amur- és pontyhorgászat során is bemutatni. Természetesen engem nem kell sokat győzködni, ha egy számomra új és izgalmas módszerről van szó, így a megfelelő hely felderítése után már be is terveztük a forgatást. Tisztában vagyok vele, hogy ez a távolról jött technika megosztja a hazai pecásokat, de az aggályokat ezzel az írással és filmmel szeretném most kicsit szétoszlatni.
A Target Kwik Lok Swivels kizárólag a modern finomszerelékes (Feeder) végszerelékhez felhasználható, hasznos kiegészítő. Az extra erős, kimagasló teherbírással rendelkező, gyorscsatlakozóval szerelt forgó egyik vége hagyományos, míg a másik vége egy nyitott kampó alakú szemmel végződik. Ez lehetővé teszi az igazán gyors előkecserét. Az előkehurkot a nyitott szemen, az előke felől ráhúzott rugalmas szilikon rögzítő hüvely tartja a helyén.(Mini Anti-Tangle Sleeves). A PVA termékekkel való horgászat megkönnyítésére is jó szolgálatot tehet. Segítségével pillanatok alatt leakaszthatjuk előkénket, és egy fűzőtűvel felhúzhatjuk rá az előre elkészített PVA-csomagot, majd a hurkot visszaakasztva, és ráhelyezve a szilikon hüvelyt, szerelékünk ismét dobásra kész. A praktikus és nélkülözhetetlen kiegészítő előnye, hogy rendkívül sokoldalú szerelék kombinációkkal használható, és gubancmentes dobásokat biztosít. A minden helyzetben megbízható forgó felületét egy matt, kopásálló, csillogásmentes réteggel vonták be, hogy a víz alatt csökkentse a láthatóságot. Kizárólag a Target Range termékeivel kompatibilis! Elérhető méretek: 12, 20.
In Cart 0
The discount is only available for shipping addresses in Hungary. The discount rate varies by courier service.
A Target Kwik Lok Swivels kizárólag a modern finomszerelékes (Feeder) végszerelékhez felhasználható, hasznos kiegészítő. Az extra erős, kimagasló teherbírással rendelkező, gyorscsatlakozóval szerelt forgó egyik vége hagyományos, míg a másik vége egy nyitott kampó alakú szemmel végződik. Ez lehetővé teszi az igazán gyors előkecserét. Az előkehurkot a nyitott szemen, az előke felől ráhúzott rugalmas szilikon rögzítő hüvely tartja a helyén.(Mini Anti-Tangle Sleeves). A PVA termékekkel való horgászat megkönnyítésére is jó szolgálatot tehet. Segítségével pillanatok alatt leakaszthatjuk előkénket, és egy fűzőtűvel felhúzhatjuk rá az előre elkészített PVA-csomagot, majd a hurkot visszaakasztva, és ráhelyezve a szilikon hüvelyt, szerelékünk ismét dobásra kész. A praktikus és nélkülözhetetlen kiegészítő előnye, hogy rendkívül sokoldalú szerelék kombinációkkal használható, és gubancmentes dobásokat biztosít. A minden helyzetben megbízható forgó felületét egy matt, kopásálló, csillogásmentes réteggel vonták be, hogy a víz alatt csökkentse a láthatóságot. Kizárólag a Target Range termékeivel kompatibilis! Elérhető méretek: 12, 20.
10seconds until we redirecting you to the payment page.