Immár túl vagyok a második szezonon, ami a harcsázást illeti szeretett vizemen, a Zsitván. Bőven volt részem izgalmakban, élményekben és kalandokban, így teljesen e nemes ragadozók és a módszer rabja lettem. A kezdeti sikereken felbuzdulva nagy elszántsággal, kíváncsisággal és most már némi rutinnal vetettem bele magam a következő horgászidénybe. Újfent számos éjszakát töltöttem a vízparton: a rossz idő, a viharok, a nullázások és egyéb kudarcok sem szeghették a kedvemet, ezért a kemény munka gyümölcse most is beérett.
Nagy pontyok, nagy távolságról… Ezzel a témával foglalkozó horgászfilmekkel és publikációkkal lassan Dunát lehetne rekeszteni. Mégis a legtöbb horgász fantáziáját megmozgatja ez a horgászstílus. Hiszen ki ne szeretne egyre nagyobbakat dobni és egyre nagyobb halakat fogni?! Megvallom őszintén, én magam is e népes táborba tartozom!
Talán az egyik leggyakrabban felmerülő kérdés, amelyet rendszeresen megkapok, hogy milyen csalit és etetést ajánlok hazánk legnagyobb vizére, a Balatonra. Jó érzéssel tölt el, hogy mennyi lelkes horgásztársamnak álma a Balatonon nagy pontyot fogni, és még nagyobb öröm, ha esetleg ennek megvalósulásához egy picit is hozzá tudok járulni néhány tanáccsal, ötlettel. Ebben az írásomban a csalikkal kapcsolatban szerzett tapasztalataimat igyekszem összeszedni, és ha csak egy olvasónak tudok ezzel a néhány sorral segíteni, akkor már megérte! Tavaly már megjelent egy ilyen cikkem, ez annak az újratöltött, felfrissített változata. Mivel folyamatosan dolgozunk új csalikon és a jót lehet még jobbá tenni, idejét láttam újra „tollat" ragadni ezzel a témával kapcsolatban. Lássuk a csalikat, amelyeken oly sokat dolgoztunk tavaly óta, és amelyekkel az utóbbi időben eredményes voltam, voltunk a magyar tengeren!
Köztudott, hogy Deáky Árpád - Európa egyik legnagyobb etetőkosár- és ólomgyártója - készíti a mi feederkosarainkat is. A közös együttműködés végeredményeként jött létre Haldorádó Method Flat Feeder, amelynek legszembetűnőbb jellemzője (a sok apró módosítás mellett), hogy az alapul szolgáló kosáron átfutó zsinórvezető cső ki- és belépő pontja magasabbra került. Így a kosár súlypontja alacsonyabban van, amely azt eredményezi, hogy „durván” megtöltve sem fordul át. A 30 g-os kosárba 45 g, az 50 g-os kosárba (ebben a két méretben készül) pedig 60-65 g etetőanyag tölthető anélkül, hogy átbillennének!
Az új, általunk kifejlesztett kosár további előnye, hogy a vezetőszárnak köszönhetően sokkal pontosabban és minimum 5-8 méterrel távolabbra dobható, mint angol testvérei. Dobás közben nem kóvályog, hanem szépen, egyenesen repül. Ráadásul ehhez nincs szükség töltőszerszámra sem. A megtöltése két lépésben történik. Először a bordákig kell megtölteni, majd ráhelyezni a csalit, azután újra etetőanyagot rátölteni. Ily módon a kosárban elrejtve a legpuhább, legsérülékenyebb csalik is bármilyen távolságba bevethetők!
In Cart 0
The discount is only available for shipping addresses in Hungary. The discount rate varies by courier service.
Köztudott, hogy Deáky Árpád - Európa egyik legnagyobb etetőkosár- és ólomgyártója - készíti a mi feederkosarainkat is. A közös együttműködés végeredményeként jött létre Haldorádó Method Flat Feeder, amelynek legszembetűnőbb jellemzője (a sok apró módosítás mellett), hogy az alapul szolgáló kosáron átfutó zsinórvezető cső ki- és belépő pontja magasabbra került. Így a kosár súlypontja alacsonyabban van, amely azt eredményezi, hogy „durván” megtöltve sem fordul át. A 30 g-os kosárba 45 g, az 50 g-os kosárba (ebben a két méretben készül) pedig 60-65 g etetőanyag tölthető anélkül, hogy átbillennének!
Az új, általunk kifejlesztett kosár további előnye, hogy a vezetőszárnak köszönhetően sokkal pontosabban és minimum 5-8 méterrel távolabbra dobható, mint angol testvérei. Dobás közben nem kóvályog, hanem szépen, egyenesen repül. Ráadásul ehhez nincs szükség töltőszerszámra sem. A megtöltése két lépésben történik. Először a bordákig kell megtölteni, majd ráhelyezni a csalit, azután újra etetőanyagot rátölteni. Ily módon a kosárban elrejtve a legpuhább, legsérülékenyebb csalik is bármilyen távolságba bevethetők!
10seconds until we redirecting you to the payment page.