Mai írásunk két főszereplője nem véletlenül került oly gyorsan a figyelem középpontjába. Az új zsinórok tudása és extrém képességei sokkal jobbak lettek, így a kereslet, az igény is megnövekedett a Carp Expert kéttónusú és 3D-s monofil zsinórjaira. Megjelenésében és képességeiben is egészen mások, mint elődeik, s nem túlzás kijelenteni, hogy a márka történetének legprofibb, legmodernebb horgászzsinórjait tarthatjuk e pillanattól a kezünkben.
Ebben a kisfilmben lépésről lépésre haladva mutatom be azt a végszereléket, amelyet a dunai nagyponty-horgászataim során rendkívül eredményesen használtam.
Mióta megjelent a spiccbotos busahorgászatról szóló filmem és írásom, többen is jeleztétek, hogy jó lenne ezt a fajta horgászatot amur- és pontyhorgászat során is bemutatni. Természetesen engem nem kell sokat győzködni, ha egy számomra új és izgalmas módszerről van szó, így a megfelelő hely felderítése után már be is terveztük a forgatást. Tisztában vagyok vele, hogy ez a távolról jött technika megosztja a hazai pecásokat, de az aggályokat ezzel az írással és filmmel szeretném most kicsit szétoszlatni.
A Karbon Net Float Tube csónakból, vagy kajakból történő használatra fejlesztették ki, éppen ezért úszóváza miatt nem merül el. Ezen kívül a merítőhálót rögzítheti egy karabinerrel és rugalmas bungee-zsinórral, így mindig gyorsan kéznél van.
A 60 cm-es fej mély hálóval rendelkezik, így a nagy csukák is könnyen elférnek benne. A gumírozott hálók különösen gyengédek a halakhoz, és védik az érzékeny bőrét, valamint a nyálkarétegét. Ezen kívül a háló nem szívja fel a kellemetlen szagokat és nagyon gyorsan szárad. A praktikus összecsukható mechanizmus lehetővé teszi a háló helytakarékos tárolását és szállítását.
Tulajdonságok:
- úszik
- alkalmas nagy halak számára is
- ideális belly boat-os, kajakos, vagy csónakos horgászathoz
- könnyű és kompakt
- gumírozott háló
- összecsukható
- könnyű karbonból készült keret és nyél
- egy kézzel nyitható
- EVA rész a fejen, amely biztosítja a lebegőképességet
- bungee zsinór rozsdamentes acél karabinerrel
- csúszásgátló EVA fogantyú
- súly: 530 gramm
- fej mérete: 60x50 cm
- fogantyú hossza: 50 cm
- háló lukbősége: 12 mm
- háló mélység: 60 cm
In Cart 0
The discount is only available for shipping addresses in Hungary. The discount rate varies by courier service.
A Karbon Net Float Tube csónakból, vagy kajakból történő használatra fejlesztették ki, éppen ezért úszóváza miatt nem merül el. Ezen kívül a merítőhálót rögzítheti egy karabinerrel és rugalmas bungee-zsinórral, így mindig gyorsan kéznél van.
A 60 cm-es fej mély hálóval rendelkezik, így a nagy csukák is könnyen elférnek benne. A gumírozott hálók különösen gyengédek a halakhoz, és védik az érzékeny bőrét, valamint a nyálkarétegét. Ezen kívül a háló nem szívja fel a kellemetlen szagokat és nagyon gyorsan szárad. A praktikus összecsukható mechanizmus lehetővé teszi a háló helytakarékos tárolását és szállítását.
Tulajdonságok:
- úszik
- alkalmas nagy halak számára is
- ideális belly boat-os, kajakos, vagy csónakos horgászathoz
- könnyű és kompakt
- gumírozott háló
- összecsukható
- könnyű karbonból készült keret és nyél
- egy kézzel nyitható
- EVA rész a fejen, amely biztosítja a lebegőképességet
- bungee zsinór rozsdamentes acél karabinerrel
- csúszásgátló EVA fogantyú
- súly: 530 gramm
- fej mérete: 60x50 cm
- fogantyú hossza: 50 cm
- háló lukbősége: 12 mm
- háló mélység: 60 cm
10seconds until we redirecting you to the payment page.