Egy ideje figyelemmel kísértem már az RSD-n fogott kapitális halakat tartalmazó posztokat a közösségi média felületein. Ezeken felbuzdulva úgy gondoltam, itt nekem is horgásznom kell! Godó Rolf barátommal már régóta terveztünk egy közös horgásztúrát, és mivel jól tudtam, hogy ő az RSD kiváló ismerője, nagy reményekkel vágtunk bele ebbe a nem hétköznapi horgászatba.
A sorozat folytatásában a korábbi részben félbehagyott Zoltán-tavi csukahorgászatom élménybeszámolóját láthatjátok, amiben meghatározó szerep jutott a címben is említett vertikális csaliknak. Tartsatok velem ezúttal is, és megosztom az ezekkel szerzett tapasztalataimat!
Az ívási időszakban a pontyok gyakorta nagyon kiszámíthatatlanul és szeszélyesen táplálkoznak. Ilyentájt könnyen bele lehet szaladni egy-egy betlibe, amikor az ember, ha a feje tetejére is áll, akkor sem tud átütő eredményt elérni. Máskor ennek pont az ellenkezője lehet igaz, olyan halak is horogra akadhatnak, amilyenekre nem is számítottunk. Érdemes és szabad-e egyáltalán ebben az időszakban pontyokra horgászni? Nos, ezekre a kérdésekre igyekszem most válaszokat adni!
A pergető horgászat olyan módszer, ami a létező legnagyobb mobilitást igényli. Fontos, hogy minden olyan dolog, ami az eredményességünket és komfortérzetünket szolgálja egy helyen, praktikusan egy táskában foglaljon helyet.
A Rapala Camo pergetőtáska remek megoldást nyújt minden helyzetre. Belső rekesze kifejezetten nagyméretű, melyben 4 db doboz fér el (nem tartozék). A táska alja és teteje is merev, vízálló kialakítást kapott. Számos zsebbel, rekesszel rendelkezik, melyekbe minden szükséges eszköz elfér. Továbbá hasznos funkciója a táskának, hogy a fedélen belülről található lapos részbe tehetők az iratok, engedélyek, telefon, és más, víztől óvandó eszközök. Kiváló minőségű cpizárakkal szerelték a táskát. Állítható vállpántja vastagon párnázott.
Tulajdonságok:
- Szélesség: 42 cm
- Hosszúság: 26 cm
- Magasság: 25 cm
- Vízálló
- Erős cipzárak
- Fekete - Szürke szín
A képeken látható dobozok és szerszámok nem tartozékai a táskának!
In Cart 0
The discount is only available for shipping addresses in Hungary. The discount rate varies by courier service.
A pergető horgászat olyan módszer, ami a létező legnagyobb mobilitást igényli. Fontos, hogy minden olyan dolog, ami az eredményességünket és komfortérzetünket szolgálja egy helyen, praktikusan egy táskában foglaljon helyet.
A Rapala Camo pergetőtáska remek megoldást nyújt minden helyzetre. Belső rekesze kifejezetten nagyméretű, melyben 4 db doboz fér el (nem tartozék). A táska alja és teteje is merev, vízálló kialakítást kapott. Számos zsebbel, rekesszel rendelkezik, melyekbe minden szükséges eszköz elfér. Továbbá hasznos funkciója a táskának, hogy a fedélen belülről található lapos részbe tehetők az iratok, engedélyek, telefon, és más, víztől óvandó eszközök. Kiváló minőségű cpizárakkal szerelték a táskát. Állítható vállpántja vastagon párnázott.
Tulajdonságok:
- Szélesség: 42 cm
- Hosszúság: 26 cm
- Magasság: 25 cm
- Vízálló
- Erős cipzárak
- Fekete - Szürke szín
A képeken látható dobozok és szerszámok nem tartozékai a táskának!
10seconds until we redirecting you to the payment page.