Mai írásunk két főszereplője nem véletlenül került oly gyorsan a figyelem középpontjába. Az új zsinórok tudása és extrém képességei sokkal jobbak lettek, így a kereslet, az igény is megnövekedett a Carp Expert kéttónusú és 3D-s monofil zsinórjaira. Megjelenésében és képességeiben is egészen mások, mint elődeik, s nem túlzás kijelenteni, hogy a márka történetének legprofibb, legmodernebb horgászzsinórjait tarthatjuk e pillanattól a kezünkben.
Ebben a kisfilmben lépésről lépésre haladva mutatom be azt a végszereléket, amelyet a dunai nagyponty-horgászataim során rendkívül eredményesen használtam.
Mióta megjelent a spiccbotos busahorgászatról szóló filmem és írásom, többen is jeleztétek, hogy jó lenne ezt a fajta horgászatot amur- és pontyhorgászat során is bemutatni. Természetesen engem nem kell sokat győzködni, ha egy számomra új és izgalmas módszerről van szó, így a megfelelő hely felderítése után már be is terveztük a forgatást. Tisztában vagyok vele, hogy ez a távolról jött technika megosztja a hazai pecásokat, de az aggályokat ezzel az írással és filmmel szeretném most kicsit szétoszlatni.
OWNER a világ leghegyesebb horga! A különleges hegykiképzéséről híressé vált horogcsalád, mára legenda. A speciális gyártástechnológia során előállított legacélosabb horgot, három élű, lándzsaheggyel látták el, a világon egyedülálló módon. Mindez azt eredményezi, hogy minimális erőhatás következtében is, ellenállás nélkül hatol a hal szájába, a keményebb porcos részeket sem kímélve. Kegyetlen fegyver, hiszen nem sok esélyt ad a halnak. A kisebb méretek ponty és amur horgászok kedvencei, amelyek bármilyen módszer során bevethetők. Az 1-3/0 méretek, gyakran a fűzért (lebegtetett kukoricát, bojlit, stb...) használó horgászok féltve őrzött kincsei. A legnagyobbak: 5/0-tól 9/0-ig a harcsahorgászok kedvence. A horog színe fekete. A horoghegy - a biztos akadás érdekében - síkjából enyhén kihajlított. A klasszikus gömbölyű horogöböl, közepesen hosszú szárban végződik. Fonott zsinórhoz is bátran ajánljuk, mert az erős fülbe, a vastagabb zsinórok is stabilan köthetők. Tovább élezni, szükségtelen és TILOS! Gyerek kezébe nem való!
In Cart 0
The discount is only available for shipping addresses in Hungary. The discount rate varies by courier service.
OWNER a világ leghegyesebb horga! A különleges hegykiképzéséről híressé vált horogcsalád, mára legenda. A speciális gyártástechnológia során előállított legacélosabb horgot, három élű, lándzsaheggyel látták el, a világon egyedülálló módon. Mindez azt eredményezi, hogy minimális erőhatás következtében is, ellenállás nélkül hatol a hal szájába, a keményebb porcos részeket sem kímélve. Kegyetlen fegyver, hiszen nem sok esélyt ad a halnak. A kisebb méretek ponty és amur horgászok kedvencei, amelyek bármilyen módszer során bevethetők. Az 1-3/0 méretek, gyakran a fűzért (lebegtetett kukoricát, bojlit, stb...) használó horgászok féltve őrzött kincsei. A legnagyobbak: 5/0-tól 9/0-ig a harcsahorgászok kedvence. A horog színe fekete. A horoghegy - a biztos akadás érdekében - síkjából enyhén kihajlított. A klasszikus gömbölyű horogöböl, közepesen hosszú szárban végződik. Fonott zsinórhoz is bátran ajánljuk, mert az erős fülbe, a vastagabb zsinórok is stabilan köthetők. Tovább élezni, szükségtelen és TILOS! Gyerek kezébe nem való!
10seconds until we redirecting you to the payment page.