Ebben a kisfilmben lépésről lépésre haladva mutatom be azt a végszereléket, amelyet a dunai nagyponty-horgászataim során rendkívül eredményesen használtam.
Mióta megjelent a spiccbotos busahorgászatról szóló filmem és írásom, többen is jeleztétek, hogy jó lenne ezt a fajta horgászatot amur- és pontyhorgászat során is bemutatni. Természetesen engem nem kell sokat győzködni, ha egy számomra új és izgalmas módszerről van szó, így a megfelelő hely felderítése után már be is terveztük a forgatást. Tisztában vagyok vele, hogy ez a távolról jött technika megosztja a hazai pecásokat, de az aggályokat ezzel az írással és filmmel szeretném most kicsit szétoszlatni.
Kifejezetten keresem azokat a kevésbé ismert vagy gyakorta teljesen ismeretlen hazai és külföldi vízterületeket, amelyek még nincsenek „felkapva”. A kockázat sokkal nagyobb az ilyen helyeken, hiszen gyakorta azt sem lehet tudni biztosan, hogy mi lakik bennük. De egy ilyen helyen becserkészett, elsőként megfogott, érintetlen hal számomra sokkal nagyobb kihívást és örömet ad, mint amikor már sokadik vagyok a sorban…
Ez a kisméretű és könnyű kapásjelző harcsázó botokhoz készült. Működési elvét tekintve rendkívül egyszerű, éppen ezért helyes használat mellett a meghibásodás esélye csekély. A jelzőn található vájatba kell tenni a zsinórt, mely kapás esetén megfeszül, és a jelző éles, erős hangon riaszt, illetve villog.
A jelző 3 db LR44-es elemmel működik (tartozék).
A dobozban 2 db kapásjelző található.
Használati utasítás:
1. A kapásjelzőn található csipesz segítségével rögzítse azt a bottestre.
2. Kapcsolja be a kapásjelzőt az oldalt található gomb “ON” állásba történő eltolásával.
3. Helyezze a zsinórt a kapásjelzőn található fém vájatba úgy, hogy a zsinór enyhén feszes legyen.
4. Kapás esetén a megfeszített zsinór kihúzza a fém zsinórvezetőt, a készülék éles hanggal jelez.
In Cart 0
The discount is only available for shipping addresses in Hungary. The discount rate varies by courier service.
Ez a kisméretű és könnyű kapásjelző harcsázó botokhoz készült. Működési elvét tekintve rendkívül egyszerű, éppen ezért helyes használat mellett a meghibásodás esélye csekély. A jelzőn található vájatba kell tenni a zsinórt, mely kapás esetén megfeszül, és a jelző éles, erős hangon riaszt, illetve villog.
A jelző 3 db LR44-es elemmel működik (tartozék).
A dobozban 2 db kapásjelző található.
Használati utasítás:
1. A kapásjelzőn található csipesz segítségével rögzítse azt a bottestre.
2. Kapcsolja be a kapásjelzőt az oldalt található gomb “ON” állásba történő eltolásával.
3. Helyezze a zsinórt a kapásjelzőn található fém vájatba úgy, hogy a zsinór enyhén feszes legyen.
4. Kapás esetén a megfeszített zsinór kihúzza a fém zsinórvezetőt, a készülék éles hanggal jelez.
10seconds until we redirecting you to the payment page.