Mai írásunk két főszereplője nem véletlenül került oly gyorsan a figyelem középpontjába. Az új zsinórok tudása és extrém képességei sokkal jobbak lettek, így a kereslet, az igény is megnövekedett a Carp Expert kéttónusú és 3D-s monofil zsinórjaira. Megjelenésében és képességeiben is egészen mások, mint elődeik, s nem túlzás kijelenteni, hogy a márka történetének legprofibb, legmodernebb horgászzsinórjait tarthatjuk e pillanattól a kezünkben.
Ebben a kisfilmben lépésről lépésre haladva mutatom be azt a végszereléket, amelyet a dunai nagyponty-horgászataim során rendkívül eredményesen használtam.
Mióta megjelent a spiccbotos busahorgászatról szóló filmem és írásom, többen is jeleztétek, hogy jó lenne ezt a fajta horgászatot amur- és pontyhorgászat során is bemutatni. Természetesen engem nem kell sokat győzködni, ha egy számomra új és izgalmas módszerről van szó, így a megfelelő hely felderítése után már be is terveztük a forgatást. Tisztában vagyok vele, hogy ez a távolról jött technika megosztja a hazai pecásokat, de az aggályokat ezzel az írással és filmmel szeretném most kicsit szétoszlatni.
A 2018-as év egyik legpraktikusabb elektromos kapásjelző újdonsága a Carp Academy V-Head! Ez a típus minden elemében, tulajdonságában igazodik a modern pontyhorgászat igényeihez és mindemellett igazán kedvező ár/érték arány is társul hozzá! Ez a szett 3 db kapásjelzőt, valamint 1 db vevőegységet tartalmaz. 9 Voltos elemmel működik, ezért alacsony áramfogyasztású. Hangszínt és hangerőt is lehet rajta állítani. Húzásra és ejtésre hang és fényjelzést produkál. Beépített swinger csatlakozóval van ellátva. Mérsékelten víz és ütésálló a háza, így sokáig hű társunk lehet. Nagyméretű ledjét messziről is jól lehet látni. Extra újításként beépített magasító szárakkal látták el, melynek köszönhetően még nagyobb biztonságot garantál a ráhelyezett botnak, ebben biztosan nem tudja kirántani a hal a felszerelést!
A Carp Academy V-Head elektromos kapásjelző szett 3+1 főbb jellemzői:
- Beépített, biztonsági magasító szárak
- Alacsony áramfelvétel
- Hangerő, hangszín érzékenység állítási lehetőség
- 9V elemmel működik
- 20 mp kapás utáni jelzés
- 250 méteres hatótávolság
- Praktikus műanyag szállító táska
- Nagyméretű jelzőledek
- Modern kivitel
In Cart 0
The discount is only available for shipping addresses in Hungary. The discount rate varies by courier service.
A 2018-as év egyik legpraktikusabb elektromos kapásjelző újdonsága a Carp Academy V-Head! Ez a típus minden elemében, tulajdonságában igazodik a modern pontyhorgászat igényeihez és mindemellett igazán kedvező ár/érték arány is társul hozzá! Ez a szett 3 db kapásjelzőt, valamint 1 db vevőegységet tartalmaz. 9 Voltos elemmel működik, ezért alacsony áramfogyasztású. Hangszínt és hangerőt is lehet rajta állítani. Húzásra és ejtésre hang és fényjelzést produkál. Beépített swinger csatlakozóval van ellátva. Mérsékelten víz és ütésálló a háza, így sokáig hű társunk lehet. Nagyméretű ledjét messziről is jól lehet látni. Extra újításként beépített magasító szárakkal látták el, melynek köszönhetően még nagyobb biztonságot garantál a ráhelyezett botnak, ebben biztosan nem tudja kirántani a hal a felszerelést!
A Carp Academy V-Head elektromos kapásjelző szett 3+1 főbb jellemzői:
- Beépített, biztonsági magasító szárak
- Alacsony áramfelvétel
- Hangerő, hangszín érzékenység állítási lehetőség
- 9V elemmel működik
- 20 mp kapás utáni jelzés
- 250 méteres hatótávolság
- Praktikus műanyag szállító táska
- Nagyméretű jelzőledek
- Modern kivitel
10seconds until we redirecting you to the payment page.