Mai írásunk két főszereplője nem véletlenül került oly gyorsan a figyelem középpontjába. Az új zsinórok tudása és extrém képességei sokkal jobbak lettek, így a kereslet, az igény is megnövekedett a Carp Expert kéttónusú és 3D-s monofil zsinórjaira. Megjelenésében és képességeiben is egészen mások, mint elődeik, s nem túlzás kijelenteni, hogy a márka történetének legprofibb, legmodernebb horgászzsinórjait tarthatjuk e pillanattól a kezünkben.
Ebben a kisfilmben lépésről lépésre haladva mutatom be azt a végszereléket, amelyet a dunai nagyponty-horgászataim során rendkívül eredményesen használtam.
Mióta megjelent a spiccbotos busahorgászatról szóló filmem és írásom, többen is jeleztétek, hogy jó lenne ezt a fajta horgászatot amur- és pontyhorgászat során is bemutatni. Természetesen engem nem kell sokat győzködni, ha egy számomra új és izgalmas módszerről van szó, így a megfelelő hely felderítése után már be is terveztük a forgatást. Tisztában vagyok vele, hogy ez a távolról jött technika megosztja a hazai pecásokat, de az aggályokat ezzel az írással és filmmel szeretném most kicsit szétoszlatni.
Napjainkban szinte nincs olyan bojlis horgász, kinek ne lenne a kelléktárában ólombetétes zsinór. Ezek házilagos fűzése, kötése sokaknak okoz gondot. A Carp Academy Ólombetétes előke gyorskapoccsal az ő számukra készült. Az extra nehéz ólombetétet borító szövött külső hüvelyt arra tervezték, hogy ellenálljon az erős vízi növényzet, a kagylópadok és egyéb zsinórt koptató víz alatti akadók dörzsölő hatásának. Az ólombetét biztosítja, hogy a végszerelék utolsó szakasza teljesen a mederre feküdjön. Ennek a szereléknek ráadásul a végére már gyárilag felfűzésre került egy Quick Change gyorskapocs. Tehát csak egy ólomkapcsot kell a megfelelő irányból felfűzni és már használható is. Hossza: 90 cm.
In Cart 0
The discount is only available for shipping addresses in Hungary. The discount rate varies by courier service.
Napjainkban szinte nincs olyan bojlis horgász, kinek ne lenne a kelléktárában ólombetétes zsinór. Ezek házilagos fűzése, kötése sokaknak okoz gondot. A Carp Academy Ólombetétes előke gyorskapoccsal az ő számukra készült. Az extra nehéz ólombetétet borító szövött külső hüvelyt arra tervezték, hogy ellenálljon az erős vízi növényzet, a kagylópadok és egyéb zsinórt koptató víz alatti akadók dörzsölő hatásának. Az ólombetét biztosítja, hogy a végszerelék utolsó szakasza teljesen a mederre feküdjön. Ennek a szereléknek ráadásul a végére már gyárilag felfűzésre került egy Quick Change gyorskapocs. Tehát csak egy ólomkapcsot kell a megfelelő irányból felfűzni és már használható is. Hossza: 90 cm.
10seconds until we redirecting you to the payment page.