Mai írásunk két főszereplője nem véletlenül került oly gyorsan a figyelem középpontjába. Az új zsinórok tudása és extrém képességei sokkal jobbak lettek, így a kereslet, az igény is megnövekedett a Carp Expert kéttónusú és 3D-s monofil zsinórjaira. Megjelenésében és képességeiben is egészen mások, mint elődeik, s nem túlzás kijelenteni, hogy a márka történetének legprofibb, legmodernebb horgászzsinórjait tarthatjuk e pillanattól a kezünkben.
Ebben a kisfilmben lépésről lépésre haladva mutatom be azt a végszereléket, amelyet a dunai nagyponty-horgászataim során rendkívül eredményesen használtam.
Mióta megjelent a spiccbotos busahorgászatról szóló filmem és írásom, többen is jeleztétek, hogy jó lenne ezt a fajta horgászatot amur- és pontyhorgászat során is bemutatni. Természetesen engem nem kell sokat győzködni, ha egy számomra új és izgalmas módszerről van szó, így a megfelelő hely felderítése után már be is terveztük a forgatást. Tisztában vagyok vele, hogy ez a távolról jött technika megosztja a hazai pecásokat, de az aggályokat ezzel az írással és filmmel szeretném most kicsit szétoszlatni.
Könnyed mindennapi vágási teljesítmény, puha és biztonságos fogással.
Három részes Fiskars késösszeállítás, mely nem véletlen a "kedvenc késeim" nevet viseli, hiszen a konyhában legkedveltebb és leghasznosabb késeket tartalmazza. Ár-érték arányban kiváló választás.
Tartalma:
- 1 db Functional Form szakácskés (12 cm)
- 1 db Functional Form hámozókés (11 cm)
- 1 db Functional Form paradicsomszeletelő kés (12 cm)
Tulajdonságok:
- Magas minőségű japán rozsdamentes acél biztosítja az élességet
- Korrozióálló
- A penge legkeskenyebb része: 1,1 mm
- A penge legvastagabb része: 1,7 mm
- Mosogatógépben tisztítható
- Megnövelt pengeszélesség a nagyobb egyensúly és tartósság érdekében
- Biztonságos és csúszásmentes markolat
- SofTouchTM bevonattal
- Megnövelt ujjvédő a biztonságos fogásért
- A markolat többféle fogást tesz lehetővé
In Cart 0
The discount is only available for shipping addresses in Hungary. The discount rate varies by courier service.
Könnyed mindennapi vágási teljesítmény, puha és biztonságos fogással.
Három részes Fiskars késösszeállítás, mely nem véletlen a "kedvenc késeim" nevet viseli, hiszen a konyhában legkedveltebb és leghasznosabb késeket tartalmazza. Ár-érték arányban kiváló választás.
Tartalma:
- 1 db Functional Form szakácskés (12 cm)
- 1 db Functional Form hámozókés (11 cm)
- 1 db Functional Form paradicsomszeletelő kés (12 cm)
Tulajdonságok:
- Magas minőségű japán rozsdamentes acél biztosítja az élességet
- Korrozióálló
- A penge legkeskenyebb része: 1,1 mm
- A penge legvastagabb része: 1,7 mm
- Mosogatógépben tisztítható
- Megnövelt pengeszélesség a nagyobb egyensúly és tartósság érdekében
- Biztonságos és csúszásmentes markolat
- SofTouchTM bevonattal
- Megnövelt ujjvédő a biztonságos fogásért
- A markolat többféle fogást tesz lehetővé
10seconds until we redirecting you to the payment page.