Mai írásunk két főszereplője nem véletlenül került oly gyorsan a figyelem középpontjába. Az új zsinórok tudása és extrém képességei sokkal jobbak lettek, így a kereslet, az igény is megnövekedett a Carp Expert kéttónusú és 3D-s monofil zsinórjaira. Megjelenésében és képességeiben is egészen mások, mint elődeik, s nem túlzás kijelenteni, hogy a márka történetének legprofibb, legmodernebb horgászzsinórjait tarthatjuk e pillanattól a kezünkben.
Ebben a kisfilmben lépésről lépésre haladva mutatom be azt a végszereléket, amelyet a dunai nagyponty-horgászataim során rendkívül eredményesen használtam.
Mióta megjelent a spiccbotos busahorgászatról szóló filmem és írásom, többen is jeleztétek, hogy jó lenne ezt a fajta horgászatot amur- és pontyhorgászat során is bemutatni. Természetesen engem nem kell sokat győzködni, ha egy számomra új és izgalmas módszerről van szó, így a megfelelő hely felderítése után már be is terveztük a forgatást. Tisztában vagyok vele, hogy ez a távolról jött technika megosztja a hazai pecásokat, de az aggályokat ezzel az írással és filmmel szeretném most kicsit szétoszlatni.
A holland PB Products cég több év fejlesztést és tesztelést követően lépett a piacra kimagasló minőségű termékeivel. Az innovatív termékeket olyan nagyszerű horgászok fejlesztették ki, mint Frank Warwick, Koen Koops, Ronny de Groote.
Tapasztalatukat és tudásukat felhasználva alkották meg a PB Products termékeket. A végszerelékek elkészítésére specializálódott csapat minden kétséget kizáróan fantasztikusat alkotott, nem véletlenül használják világszerte nagy megelégedéssel a PB Products termékeket.
A PB Products Heli-Chod Rubber&Beads egy helikopter,vagy chod szerelék elkészítéshez használható szett, amely 3 db szilikon hüvelyt és hat darab gumigyöngyöt tartalmaz. A nagy furattal rendelkező gumigolyók pontosan illeszkednek a szilikon hüvelyre. A szett segítségével három helikopter szereléket készíthetünk el. A szerelékhez ólombetétes zsinór és nagy szemű forgóval ellátott gyorskapocs szükséges. A Chod szerelék használata esetén fárasztáskor az alsó gumigolyót a hal le tudja húzni, így az előke közvetlenül az ólom mellett fog elhelyezkedni. Ezáltal kisebb az esélye, hogy a himbálózó ólom a hal szájából kitépje a horgot. Minden csomag 3 szerelék elkészítéséhez szükséges hüvelyt és golyót tartalmaz!
In Cart 0
The discount is only available for shipping addresses in Hungary. The discount rate varies by courier service.

10seconds until we redirecting you to the payment page.