Mai írásunk két főszereplője nem véletlenül került oly gyorsan a figyelem középpontjába. Az új zsinórok tudása és extrém képességei sokkal jobbak lettek, így a kereslet, az igény is megnövekedett a Carp Expert kéttónusú és 3D-s monofil zsinórjaira. Megjelenésében és képességeiben is egészen mások, mint elődeik, s nem túlzás kijelenteni, hogy a márka történetének legprofibb, legmodernebb horgászzsinórjait tarthatjuk e pillanattól a kezünkben.
Ebben a kisfilmben lépésről lépésre haladva mutatom be azt a végszereléket, amelyet a dunai nagyponty-horgászataim során rendkívül eredményesen használtam.
Mióta megjelent a spiccbotos busahorgászatról szóló filmem és írásom, többen is jeleztétek, hogy jó lenne ezt a fajta horgászatot amur- és pontyhorgászat során is bemutatni. Természetesen engem nem kell sokat győzködni, ha egy számomra új és izgalmas módszerről van szó, így a megfelelő hely felderítése után már be is terveztük a forgatást. Tisztában vagyok vele, hogy ez a távolról jött technika megosztja a hazai pecásokat, de az aggályokat ezzel az írással és filmmel szeretném most kicsit szétoszlatni.
Újdonság a LUCKY JOHN kínálatában ebben az évben. Ez egy teljesen új realisztikus csalihal utánzat, etalon a műcsalik között a 3D BASARA SOFT SWIM. A csali egy új plasztik keverék kombinációból készült egy speciális 3D design-al, hogy megtévesztésig hasonlítson a valódi csalihalakra. Élethű mozgásával megtéveszti a ragadozókat. Tartalmazza a LUCKY JOHN szabadalmaztatott illat diszperziós rendszerét. 12 -féle szín kombinációban készül 4 -féle méretben, a kisebb méretek Sügér- Süllő a nagyobbak a kapitális csukák horgászatára használhatnak. A 3D BASARA a legújabb JAPÁN gyártástechnológiával készül magas minőségű PVC lágy plasztik alapanyagból, a csúcsminőségű WOBBLEREK hihetetlenül élethű kinézetének megfelelően. Nélkülözhetetlen ez a csali egy mai pergetőhorgász táskájából.
8 db / csomag
In Cart 0
The discount is only available for shipping addresses in Hungary. The discount rate varies by courier service.
Újdonság a LUCKY JOHN kínálatában ebben az évben. Ez egy teljesen új realisztikus csalihal utánzat, etalon a műcsalik között a 3D BASARA SOFT SWIM. A csali egy új plasztik keverék kombinációból készült egy speciális 3D design-al, hogy megtévesztésig hasonlítson a valódi csalihalakra. Élethű mozgásával megtéveszti a ragadozókat. Tartalmazza a LUCKY JOHN szabadalmaztatott illat diszperziós rendszerét. 12 -féle szín kombinációban készül 4 -féle méretben, a kisebb méretek Sügér- Süllő a nagyobbak a kapitális csukák horgászatára használhatnak. A 3D BASARA a legújabb JAPÁN gyártástechnológiával készül magas minőségű PVC lágy plasztik alapanyagból, a csúcsminőségű WOBBLEREK hihetetlenül élethű kinézetének megfelelően. Nélkülözhetetlen ez a csali egy mai pergetőhorgász táskájából.
8 db / csomag
10seconds until we redirecting you to the payment page.