Mai írásunk két főszereplője nem véletlenül került oly gyorsan a figyelem középpontjába. Az új zsinórok tudása és extrém képességei sokkal jobbak lettek, így a kereslet, az igény is megnövekedett a Carp Expert kéttónusú és 3D-s monofil zsinórjaira. Megjelenésében és képességeiben is egészen mások, mint elődeik, s nem túlzás kijelenteni, hogy a márka történetének legprofibb, legmodernebb horgászzsinórjait tarthatjuk e pillanattól a kezünkben.
Ebben a kisfilmben lépésről lépésre haladva mutatom be azt a végszereléket, amelyet a dunai nagyponty-horgászataim során rendkívül eredményesen használtam.
Mióta megjelent a spiccbotos busahorgászatról szóló filmem és írásom, többen is jeleztétek, hogy jó lenne ezt a fajta horgászatot amur- és pontyhorgászat során is bemutatni. Természetesen engem nem kell sokat győzködni, ha egy számomra új és izgalmas módszerről van szó, így a megfelelő hely felderítése után már be is terveztük a forgatást. Tisztában vagyok vele, hogy ez a távolról jött technika megosztja a hazai pecásokat, de az aggályokat ezzel az írással és filmmel szeretném most kicsit szétoszlatni.
Ez a Black Cat kiegészítő nem más, mint a Stefan Seuß féle Waller Spezial harcsázó előke, bevetésre kész, előkészített állapotban. Az Anti Tangle Rig gondoskodik a gubancmentes csali felkínálásról, álló- és lassú folyású vizeken egyaránt a fenék közelben. Ebben a szerelékben gyakorlatilag az U-Pose és az első horog között egy merevebb gumicső található, ami távtartóként szolgál, valamint megelőzi, hogy a csalihal feltekerhesse, összbogozhassa az előkét. Ez az összeállítás tökéletesen alkalmas csalihalak és más élő csalik használatához. Természetesen a szerelék minden eleme kiváló minőségű Black Cat termékek felhasználásával készül, megbízható, professzionális szakértelemmel.
Tipp: Az egyes horgot a csalihal fejénél érdemes rögzíteni, a Ghost horgot pedig a farok résznél, így az akadási esély maximálva van.
In Cart 0
The discount is only available for shipping addresses in Hungary. The discount rate varies by courier service.
Ez a Black Cat kiegészítő nem más, mint a Stefan Seuß féle Waller Spezial harcsázó előke, bevetésre kész, előkészített állapotban. Az Anti Tangle Rig gondoskodik a gubancmentes csali felkínálásról, álló- és lassú folyású vizeken egyaránt a fenék közelben. Ebben a szerelékben gyakorlatilag az U-Pose és az első horog között egy merevebb gumicső található, ami távtartóként szolgál, valamint megelőzi, hogy a csalihal feltekerhesse, összbogozhassa az előkét. Ez az összeállítás tökéletesen alkalmas csalihalak és más élő csalik használatához. Természetesen a szerelék minden eleme kiváló minőségű Black Cat termékek felhasználásával készül, megbízható, professzionális szakértelemmel.
Tipp: Az egyes horgot a csalihal fejénél érdemes rögzíteni, a Ghost horgot pedig a farok résznél, így az akadási esély maximálva van.
10seconds until we redirecting you to the payment page.