Egy ideje figyelemmel kísértem már az RSD-n fogott kapitális halakat tartalmazó posztokat a közösségi média felületein. Ezeken felbuzdulva úgy gondoltam, itt nekem is horgásznom kell! Godó Rolf barátommal már régóta terveztünk egy közös horgásztúrát, és mivel jól tudtam, hogy ő az RSD kiváló ismerője, nagy reményekkel vágtunk bele ebbe a nem hétköznapi horgászatba.
A sorozat folytatásában a korábbi részben félbehagyott Zoltán-tavi csukahorgászatom élménybeszámolóját láthatjátok, amiben meghatározó szerep jutott a címben is említett vertikális csaliknak. Tartsatok velem ezúttal is, és megosztom az ezekkel szerzett tapasztalataimat!
Az ívási időszakban a pontyok gyakorta nagyon kiszámíthatatlanul és szeszélyesen táplálkoznak. Ilyentájt könnyen bele lehet szaladni egy-egy betlibe, amikor az ember, ha a feje tetejére is áll, akkor sem tud átütő eredményt elérni. Máskor ennek pont az ellenkezője lehet igaz, olyan halak is horogra akadhatnak, amilyenekre nem is számítottunk. Érdemes és szabad-e egyáltalán ebben az időszakban pontyokra horgászni? Nos, ezekre a kérdésekre igyekszem most válaszokat adni!
A ragadozó Őn horogra kerítésének egyik fontos lépése a hatalmas dobások kivitelezése, ebben segít nekünk az Asp Spinner ólomból készült teste. A farok részre egy nyújtott, levél formájú „villantó” rész került, mely a bevontatás során extra hullámokat kelt, így ingerli kapásra a csalit sokszor métereken át követő ragadozót. A másik fontos dolog a megfelelő sebességű, gyors bevontatás, ezt segíti elő nekünk a műcsali nyújtott formája és a hátán található kapocs, melyhez a főzsinórt tudjuk rögzíteni. Így a csali optimális szögben fog állni, a víz felső rétegeiben marad, ahol a kiszemelt ragadozók is tartózkodnak. A harmadik sarkalatos pont pedig a horog elhelyezkedése. Balgaság lenne horgunkat a műcsali hátsó részére helyezni, mivel a balin leggyakrabban alulról támad. Biztosan láttunk már olyan rablást, ahol a balin alulról támadva, szinte a magasba üti a víz tetején mozgó snecit. Ezért kerül a horog a csali alsó harmadába, így az akasztás esélye szinte 100 %-os.
In Cart 0
The discount is only available for shipping addresses in Hungary. The discount rate varies by courier service.
A ragadozó Őn horogra kerítésének egyik fontos lépése a hatalmas dobások kivitelezése, ebben segít nekünk az Asp Spinner ólomból készült teste. A farok részre egy nyújtott, levél formájú „villantó” rész került, mely a bevontatás során extra hullámokat kelt, így ingerli kapásra a csalit sokszor métereken át követő ragadozót. A másik fontos dolog a megfelelő sebességű, gyors bevontatás, ezt segíti elő nekünk a műcsali nyújtott formája és a hátán található kapocs, melyhez a főzsinórt tudjuk rögzíteni. Így a csali optimális szögben fog állni, a víz felső rétegeiben marad, ahol a kiszemelt ragadozók is tartózkodnak. A harmadik sarkalatos pont pedig a horog elhelyezkedése. Balgaság lenne horgunkat a műcsali hátsó részére helyezni, mivel a balin leggyakrabban alulról támad. Biztosan láttunk már olyan rablást, ahol a balin alulról támadva, szinte a magasba üti a víz tetején mozgó snecit. Ezért kerül a horog a csali alsó harmadába, így az akasztás esélye szinte 100 %-os.
10seconds until we redirecting you to the payment page.