Mai írásunk két főszereplője nem véletlenül került oly gyorsan a figyelem középpontjába. Az új zsinórok tudása és extrém képességei sokkal jobbak lettek, így a kereslet, az igény is megnövekedett a Carp Expert kéttónusú és 3D-s monofil zsinórjaira. Megjelenésében és képességeiben is egészen mások, mint elődeik, s nem túlzás kijelenteni, hogy a márka történetének legprofibb, legmodernebb horgászzsinórjait tarthatjuk e pillanattól a kezünkben.
Ebben a kisfilmben lépésről lépésre haladva mutatom be azt a végszereléket, amelyet a dunai nagyponty-horgászataim során rendkívül eredményesen használtam.
Mióta megjelent a spiccbotos busahorgászatról szóló filmem és írásom, többen is jeleztétek, hogy jó lenne ezt a fajta horgászatot amur- és pontyhorgászat során is bemutatni. Természetesen engem nem kell sokat győzködni, ha egy számomra új és izgalmas módszerről van szó, így a megfelelő hely felderítése után már be is terveztük a forgatást. Tisztában vagyok vele, hogy ez a távolról jött technika megosztja a hazai pecásokat, de az aggályokat ezzel az írással és filmmel szeretném most kicsit szétoszlatni.
Ha keresel egy kifejezetten „old school” megjelenésű, ultrakönnyű és tökéletesen vízhatlan öltözetet, akkor mindképp vegyél kezedbe egy Barbarus terméket.
Zsebek
Barbarus egy olyan modern, innovatív technológiával előállított anyagból készült, mely tökéletes védelmet nyújt az elemekkel szemben. A strapabíró és erős poliamid külső réteg kifogástalan vízhatlanság mellett lélegző képességet is biztosít, ezzel segít kialakítani és fenntartani az ideális komfortérzetet a különböző hőmérsékleti szituációkban. Ez az anyag lehetővé teszi a felesleges meleg elvezetését, valamint az izzadság átszivárgását a felületen vízgőz formájában, miközben tökéletesen beázás-mentes marad a ruha. Ennek köszönhetően a bőrfelület száraz marad, ami az egész napos kényelem záloga. 10.000 mm-es vízoszloppal tesztelve (ISO0811-as szabvány) – vagy ahogy a Geoff Anderson mondja: Garantált vízhatlanság. 100% fluorit- és PFC-mentesség.
In Cart 0
The discount is only available for shipping addresses in Hungary. The discount rate varies by courier service.
Ha keresel egy kifejezetten „old school” megjelenésű, ultrakönnyű és tökéletesen vízhatlan öltözetet, akkor mindképp vegyél kezedbe egy Barbarus terméket.
Zsebek
Barbarus egy olyan modern, innovatív technológiával előállított anyagból készült, mely tökéletes védelmet nyújt az elemekkel szemben. A strapabíró és erős poliamid külső réteg kifogástalan vízhatlanság mellett lélegző képességet is biztosít, ezzel segít kialakítani és fenntartani az ideális komfortérzetet a különböző hőmérsékleti szituációkban. Ez az anyag lehetővé teszi a felesleges meleg elvezetését, valamint az izzadság átszivárgását a felületen vízgőz formájában, miközben tökéletesen beázás-mentes marad a ruha. Ennek köszönhetően a bőrfelület száraz marad, ami az egész napos kényelem záloga. 10.000 mm-es vízoszloppal tesztelve (ISO0811-as szabvány) – vagy ahogy a Geoff Anderson mondja: Garantált vízhatlanság. 100% fluorit- és PFC-mentesség.
10seconds until we redirecting you to the payment page.