Mai írásunk két főszereplője nem véletlenül került oly gyorsan a figyelem középpontjába. Az új zsinórok tudása és extrém képességei sokkal jobbak lettek, így a kereslet, az igény is megnövekedett a Carp Expert kéttónusú és 3D-s monofil zsinórjaira. Megjelenésében és képességeiben is egészen mások, mint elődeik, s nem túlzás kijelenteni, hogy a márka történetének legprofibb, legmodernebb horgászzsinórjait tarthatjuk e pillanattól a kezünkben.
Ebben a kisfilmben lépésről lépésre haladva mutatom be azt a végszereléket, amelyet a dunai nagyponty-horgászataim során rendkívül eredményesen használtam.
Mióta megjelent a spiccbotos busahorgászatról szóló filmem és írásom, többen is jeleztétek, hogy jó lenne ezt a fajta horgászatot amur- és pontyhorgászat során is bemutatni. Természetesen engem nem kell sokat győzködni, ha egy számomra új és izgalmas módszerről van szó, így a megfelelő hely felderítése után már be is terveztük a forgatást. Tisztában vagyok vele, hogy ez a távolról jött technika megosztja a hazai pecásokat, de az aggályokat ezzel az írással és filmmel szeretném most kicsit szétoszlatni.
Ebben a kompakt kialakítású, prémium táskában szinte minden szükséges holmit magunkkal vihetünk a vízpartra, amire egy többnapos horgásztúrán szükség lehet. A külső zsebekben elegendő hely jut olyan kiegészítők számára, mint a kapásjelzők, stb. A megerősített alj extra védelmet nyújt, így bármilyen talajra letehetjük táskánkat. A külső oldalon extra gumírozott rögzítőhelyek találhatók, melyekhez rögzíthetjük a leszúróinkat, buzz bar-jainkat. A vállpánt állítható és extrán párnázott az extra kényelem érdekében.
Tulajdonságok:
- Kompakt kialakítás, jól megtervezett belső rész
- Nagy középső rész
- Gumírozott külső rögzítők
- Szín: Sötétzöld
- Anyaga: 600D Poliészter és PVC
- Méret: 63 x 26 x 29 cm
- Kényelmes, párnázott Aero QVR vállpánt
- Megerősített alj
- Kényelmes és tágas
- Víz-és szennyeződéstaszító anyag
- Megerősített, prémium cipzárak
In Cart 0
The discount is only available for shipping addresses in Hungary. The discount rate varies by courier service.
Ebben a kompakt kialakítású, prémium táskában szinte minden szükséges holmit magunkkal vihetünk a vízpartra, amire egy többnapos horgásztúrán szükség lehet. A külső zsebekben elegendő hely jut olyan kiegészítők számára, mint a kapásjelzők, stb. A megerősített alj extra védelmet nyújt, így bármilyen talajra letehetjük táskánkat. A külső oldalon extra gumírozott rögzítőhelyek találhatók, melyekhez rögzíthetjük a leszúróinkat, buzz bar-jainkat. A vállpánt állítható és extrán párnázott az extra kényelem érdekében.
Tulajdonságok:
- Kompakt kialakítás, jól megtervezett belső rész
- Nagy középső rész
- Gumírozott külső rögzítők
- Szín: Sötétzöld
- Anyaga: 600D Poliészter és PVC
- Méret: 63 x 26 x 29 cm
- Kényelmes, párnázott Aero QVR vállpánt
- Megerősített alj
- Kényelmes és tágas
- Víz-és szennyeződéstaszító anyag
- Megerősített, prémium cipzárak
10seconds until we redirecting you to the payment page.