Egy ideje figyelemmel kísértem már az RSD-n fogott kapitális halakat tartalmazó posztokat a közösségi média felületein. Ezeken felbuzdulva úgy gondoltam, itt nekem is horgásznom kell! Godó Rolf barátommal már régóta terveztünk egy közös horgásztúrát, és mivel jól tudtam, hogy ő az RSD kiváló ismerője, nagy reményekkel vágtunk bele ebbe a nem hétköznapi horgászatba.
A sorozat folytatásában a korábbi részben félbehagyott Zoltán-tavi csukahorgászatom élménybeszámolóját láthatjátok, amiben meghatározó szerep jutott a címben is említett vertikális csaliknak. Tartsatok velem ezúttal is, és megosztom az ezekkel szerzett tapasztalataimat!
Az ívási időszakban a pontyok gyakorta nagyon kiszámíthatatlanul és szeszélyesen táplálkoznak. Ilyentájt könnyen bele lehet szaladni egy-egy betlibe, amikor az ember, ha a feje tetejére is áll, akkor sem tud átütő eredményt elérni. Máskor ennek pont az ellenkezője lehet igaz, olyan halak is horogra akadhatnak, amilyenekre nem is számítottunk. Érdemes és szabad-e egyáltalán ebben az időszakban pontyokra horgászni? Nos, ezekre a kérdésekre igyekszem most válaszokat adni!
Ez az úszó annyiban tér el elődjétől a HALDORÁDÓ Pellet Wagglet Dart-tól, hogy éjszaka is lehet használni, hiszen a végébe épített tartóba 4,5 mm nagyságú világítópatron helyezhető. Így már nem kell úszót cserélnünk, ha ránk sötétedett! „Óvatosan” jegyezzük meg, hogy rendkívül eredményesen használják rablóhal horgászok is, hiszen a nagy felhajtóerejű úszó elbírja a termetesebb csalihalakat is, illetve az átlagostól rövidebb önsúlyos úszótest, az egészen sekély vizekben is bevethető! Felhasználásnak csak a fantázia szab határt!
A pellettel való céltudatos horgászat egyre több horgászmódszert „fertőz” meg. Míg néhány éve kizárólag a feederhorgászok ismerték és alkalmazták, manapság teljesen szokványos, hogy ezzel horgászik és etet már mindenki. De mi van az úszós technikát előnyben részesítő horgászokkal, akik szintén pellettel kívánnak csalizni?
Elvileg semmilyen gondot nem okoz az úszós szerelék horgán való felkínálása sem, ha a csali a mederfeneket érinti. Azonban az úszós horgászat lényege pont az, hogy a csalit a különböző vízrétegekben (vízközt) is fel tudjuk kínálni. Ennek különösen nagy jelentősége van fülledt, meleg kánikulai napokon, amikor a halak a felső meleg vízrétegben (a felszín alatt maximum 0,5-1,2 méterrel) úszkálnak. Ebben az esetben nincs más teendő, mint abban a mélységen felkínálni a csalit, ahol tartózkodnak. Természetesen ezt hagyományos úszós készséggel és „hétköznapi” csalikkal (csonti, giliszta, kukorica stb.) könnyedén megtehetnénk, de ezeket a csalikat az apróbb-nagyobb keszegek, kárászok előbb felveszik, mint a hőn áhított célhalaink, a pontyok vagy amurok. Azokon a tavakon, ahol ráadásul már megismerték a halak a különféle pelleteket, nem kérdés, hogy érdemes vízközt, úszós készséggel is felkínálni! Sőt, ez a technika alternatív megoldást nyújthat a törpeharcsával fertőzött vizeken is. Ugyanis, ha sikerül a termetes halakat vízközé csalni, miközben a törpeharcsákat a fenéken tudjuk tartani, máris elkerülhetjük a mohó halacskák támadását.
A hagyományos, finoman besúlyozott úszós készség (amelyen lehet önsúlyos vagy normál úszó) azonban nem bírja el egy nagyobb méretű pellet súlyát, és elmerül. Érdekességként említjük meg, hogy egy 10 mm átmérőjű halibut pellet (gyártótól függően) 2-4 gramm, míg egy 20 mm-es 8-12 gramm is lehet. Tehát olyan speciális úszóra van szükség, amely még ezt a plusz súlyt is képes megtartani, nem süllyed el, de mégis érzékeny. Létezik ilyen? Igen! Döme Gábor mesterhorgász instrukciói alapján elkészített új Pellet Float Light úszó első ránézésre olyan, mint egy szivar. A kissé „bumszli”, rövid önsúlyos úszó igen nagy és pontos dobások elérését biztosítja. Miközben a levehető (vagy ráhelyezhető) réz lamelláknak köszönhetően tökéletesen be lehet állítani, hogy a csali súlyát is figyelembe véve mennyi látszódjon ki az úszó antennájából. Az úszó testén feltüntetett teherbírás a rézlamellák levételével szinte megduplázható. További fontos információ, hogy a Pellet Waggler Light annyi önsúlyt tartalmaz, amely nem kíván további nehezéket, ezért a zsinórra NEM KELL további SÚLYT rátenni. A hagyományos (35-50 cm) hosszúságú önsúlyos úszók a sekély vízben használhatatlanok. De nem így a Pellet Waggler Light! A rövid 15-18 cm hosszú úszó a legsekélyebb partszéli vagy vízi növényzettel benőtt területeken is bevethető! Nincs más teendő, mint egy fix úszórögzítő kapocs segítségével felrakni a zsinórra, majd felkötni a bevált pelletes horgunkat és kezdődhet a horgászat!
In Cart 0
The discount is only available for shipping addresses in Hungary. The discount rate varies by courier service.

10seconds until we redirecting you to the payment page.