Egy ideje figyelemmel kísértem már az RSD-n fogott kapitális halakat tartalmazó posztokat a közösségi média felületein. Ezeken felbuzdulva úgy gondoltam, itt nekem is horgásznom kell! Godó Rolf barátommal már régóta terveztünk egy közös horgásztúrát, és mivel jól tudtam, hogy ő az RSD kiváló ismerője, nagy reményekkel vágtunk bele ebbe a nem hétköznapi horgászatba.
A sorozat folytatásában a korábbi részben félbehagyott Zoltán-tavi csukahorgászatom élménybeszámolóját láthatjátok, amiben meghatározó szerep jutott a címben is említett vertikális csaliknak. Tartsatok velem ezúttal is, és megosztom az ezekkel szerzett tapasztalataimat!
Az ívási időszakban a pontyok gyakorta nagyon kiszámíthatatlanul és szeszélyesen táplálkoznak. Ilyentájt könnyen bele lehet szaladni egy-egy betlibe, amikor az ember, ha a feje tetejére is áll, akkor sem tud átütő eredményt elérni. Máskor ennek pont az ellenkezője lehet igaz, olyan halak is horogra akadhatnak, amilyenekre nem is számítottunk. Érdemes és szabad-e egyáltalán ebben az időszakban pontyokra horgászni? Nos, ezekre a kérdésekre igyekszem most válaszokat adni!
A rakós botos horgászmódszer egyik nagy találmánya az oldalkivezetéses gumizás. Ennek a lényege, hogy a top set végének közelében van egy lyuk, amelyen keresztülfut a gumizás. Így, a bot rövidítése után, a fárasztás közben kézzel tudjuk feszíteni a gumit, így könnyebben merítő távra tudjuk terelni még a nagyobb halakat is.
Az oldalkivezetésnél kell ezt a hasznos apróságot alkalmazni, amely a gumit úgy vezeti át a fúrt lyukon, hogy az ne törjön meg, ne tapadhasson le, és ne sérülhessen meg!
Az eszköz három részből áll!
In Cart 0
The discount is only available for shipping addresses in Hungary. The discount rate varies by courier service.
A rakós botos horgászmódszer egyik nagy találmánya az oldalkivezetéses gumizás. Ennek a lényege, hogy a top set végének közelében van egy lyuk, amelyen keresztülfut a gumizás. Így, a bot rövidítése után, a fárasztás közben kézzel tudjuk feszíteni a gumit, így könnyebben merítő távra tudjuk terelni még a nagyobb halakat is.
Az oldalkivezetésnél kell ezt a hasznos apróságot alkalmazni, amely a gumit úgy vezeti át a fúrt lyukon, hogy az ne törjön meg, ne tapadhasson le, és ne sérülhessen meg!
Az eszköz három részből áll!
10seconds until we redirecting you to the payment page.