Régóta szemeztem a Budapesthez közeli Lupa-tóval, mely a fővárosiak körében igen közkedvelt. Ez nem csoda, hiszen számos rekreációs tevékenység közül lehet itt választani, számomra természetesen a horgászat volt ezúttal is a célpontban. A tó mérete már önmagában feladja a leckét az ide érkezőknek, de medre is igen változatos és a hínár is nehézzé teszi az itteni horgászatot. De ezek mind-mind olyan dolgok, melyeket meg lehet oldani, csak megfelelő praktikák és eszközök kellenek ehhez. Tartsatok velem ezúttal is egy informatív, akciódús filmben, cserkésszük be a hínártenger nagy pontyait!
Bevezető:
Nagyon kedvelem az ilyen jellegű kihívásokkal teli bányatavakat, így nagy izgalommal vágtam neki a horgászatnak, hiszen sok jót hallottam a Lupa-tóról.
Az egykori kavicsbánya története mintegy 80 évre tekint vissza és horgászati szempontból rendkívül izgalmas, „élményes” kalandokat kínál. A vízfelszín több mint 90 hektáros, a vízmélység 1,5-10 m között változik. A meder sűrűn tagolt törésekkel, púpokkal, platókkal, árkokkal és kagylópadokkal, valamint számos víz alatti akadó is izgalmasabbá teszi a horgászatot.
Páratlan a Lupa halállománya is. A tó korából következően a víz tartogathat igazi „matuzsálem” pontyokat, amurokat, süllőket, sügéreket, compókat, aranykárászokat, különböző keszegféléket és harcsákat is. A szóbeszéd szerint még kecsegék és márnák is élnek a vízben, 2017 októberében még szivárványos pisztrángot is fogtak. 2017-től újrakezdődött a víz halállományának frissítése, mely során első körben több tonna háromnyaras pontyot, 150 db 10-15 kg körüli anyapontyot, megközelítőleg 800 db kétnyaras csukát, illetve aranykárászt telepítettek, és ez folytatódott több őshonos halfajunkkal. A Lupa a bojlis közösség körében már korábban is legendásnak számított, és a tó igazi paradicsomként szolgál a pergető horgászat szerelmeseinek is, mivel egyedülálló sügérállománnyal rendelkezik. Nem ritkák a 32-34 cm-es fogások sem, illetve 1984-ben az országos rekordot is itt fogták 1,87 kg-mal. Ha szereted a kihívásokat és kipróbálnád tudásodat, akkor látogass ki a Lupa-tóra és szerezz életre szóló élményeket!
https://lupafishing.hu/
Taktika:
Mivel a tó nagy százalékát hínár borítja, a helykeresés kiemelten fontos volt a horgászaton. Deeper halradarom segítségével jól látható volt, hogy a meder igen tagolt, kisebb púpok-törések váltották egymást. Igyekeztem egyenletesebb helyeket és olyan hínárfoltokat keresni, ahová nyugodtan le tudtam tenni a végszereléket.
Végszerelék:
Jól bevált inline szerelékeket alkalmaztam, melyek sokszor bizonyítottak már. Nekem a 113 és a 170 grammos Fox ólmok váltak be leginkább behúzós pecán, most utóbbit használtam. A horogelőke tekintetében pedig a saját márkás Blowback riget alkalmaztam 2-es és 4-es méretben egy szem 30 mm-es bojli felkínálásához.
Etetés, Csalik:
A koncentrált etetés fontos itt, és nem a nagy mennyiség. Csalik tekintetében ide elsősorban a Krill Force bojlikat javaslom. A Krill Force termékcsaládhoz fogható nincs a Haldorádó palettán. Minden e családban lévő termék alapja a legmagasabb minőségű krill- és hallisztek mesteri keveréke. Ilyen magas beltartalmi értékekkel rendelkező, ennyire összetett, ugyanakkor naturális jellegű csali még nem volt a kínálatunkban. A termékcsalád három tagot számlál, melyek ízesítésben minimálisan eltérnek egymástól. A Krill Natur jött most velem a horgászatra, mely egy „kivárósabb”, nagyhalas csali, illetve a Hot Spicy, mely csípős fűszerkeverékkel ízesített. Ez intenzívebb, inkább sok halas csali, ezt ezen a horgászaton is bizonyította, hiszen rengeteg halat adott.
Összegzés:
Szuper horgászat volt, melyből én is sokat tanultam. A Lupa-tó nem könnyű pálya, de olyan élményeket és szép halakat tartogat az ide látogatóknak, melyekért megéri küzdeni. Köszönjük a lehetőséget Veégh Viktornak, hogy itt lehettünk. Még visszatérünk!
Írta: Rokolya Péter
Fotók: Putz Tamás