Mai írásunk két főszereplője nem véletlenül került oly gyorsan a figyelem középpontjába. Az új zsinórok tudása és extrém képességei sokkal jobbak lettek, így a kereslet, az igény is megnövekedett a Carp Expert kéttónusú és 3D-s monofil zsinórjaira. Megjelenésében és képességeiben is egészen mások, mint elődeik, s nem túlzás kijelenteni, hogy a márka történetének legprofibb, legmodernebb horgászzsinórjait tarthatjuk e pillanattól a kezünkben.
Ebben a kisfilmben lépésről lépésre haladva mutatom be azt a végszereléket, amelyet a dunai nagyponty-horgászataim során rendkívül eredményesen használtam.
Mióta megjelent a spiccbotos busahorgászatról szóló filmem és írásom, többen is jeleztétek, hogy jó lenne ezt a fajta horgászatot amur- és pontyhorgászat során is bemutatni. Természetesen engem nem kell sokat győzködni, ha egy számomra új és izgalmas módszerről van szó, így a megfelelő hely felderítése után már be is terveztük a forgatást. Tisztában vagyok vele, hogy ez a távolról jött technika megosztja a hazai pecásokat, de az aggályokat ezzel az írással és filmmel szeretném most kicsit szétoszlatni.
A BIANKA nevű nagyon kedvelt pontyozó úszó megerősített változata. Külsőleg szinte teljesen azonos vele, de jobban szemügyre véve kiderül, hogy nagyon erős masszív kivitel. Az úszó testén átvezették és az alján található speciális önsúlyába, közvetlenül ragasztották bele az anyagában színezett (vastagabb), jól látható üvegszál antennát. Ezt szinte lehetetlen kitörni a testből, még akkor sem, ha egy kapitális ponty több méterre bevontatja a sűrű nádasba vagy hínármezőbe és onnan kell kicincálni életünk halával együtt. A testben kialakított üregnek köszönhetően, az önsúly mértéke tetszés szerint változtatható. Hagyományos csalik horgászatához készült eredetileg, de leleményes bojlis horgászok hamar felfedezték. Az úszó tartályát teljesen feltöltik (ólomsörétekkel) és egy apró sörétólomot nyomnak csak a zsinórra. A bojligolyóval együtt ez elegendő súly, hogy fenékre süllyedjen a horog, amit a hal szinte észrevétlenül, ellenállás nélkül szippant fel. Akár fonott zsinórral is lehet használni a különösen erős forgókapocs miatt.
In Cart 0
The discount is only available for shipping addresses in Hungary. The discount rate varies by courier service.
A BIANKA nevű nagyon kedvelt pontyozó úszó megerősített változata. Külsőleg szinte teljesen azonos vele, de jobban szemügyre véve kiderül, hogy nagyon erős masszív kivitel. Az úszó testén átvezették és az alján található speciális önsúlyába, közvetlenül ragasztották bele az anyagában színezett (vastagabb), jól látható üvegszál antennát. Ezt szinte lehetetlen kitörni a testből, még akkor sem, ha egy kapitális ponty több méterre bevontatja a sűrű nádasba vagy hínármezőbe és onnan kell kicincálni életünk halával együtt. A testben kialakított üregnek köszönhetően, az önsúly mértéke tetszés szerint változtatható. Hagyományos csalik horgászatához készült eredetileg, de leleményes bojlis horgászok hamar felfedezték. Az úszó tartályát teljesen feltöltik (ólomsörétekkel) és egy apró sörétólomot nyomnak csak a zsinórra. A bojligolyóval együtt ez elegendő súly, hogy fenékre süllyedjen a horog, amit a hal szinte észrevétlenül, ellenállás nélkül szippant fel. Akár fonott zsinórral is lehet használni a különösen erős forgókapocs miatt.
10seconds until we redirecting you to the payment page.