Egy ideje figyelemmel kísértem már az RSD-n fogott kapitális halakat tartalmazó posztokat a közösségi média felületein. Ezeken felbuzdulva úgy gondoltam, itt nekem is horgásznom kell! Godó Rolf barátommal már régóta terveztünk egy közös horgásztúrát, és mivel jól tudtam, hogy ő az RSD kiváló ismerője, nagy reményekkel vágtunk bele ebbe a nem hétköznapi horgászatba.
A sorozat folytatásában a korábbi részben félbehagyott Zoltán-tavi csukahorgászatom élménybeszámolóját láthatjátok, amiben meghatározó szerep jutott a címben is említett vertikális csaliknak. Tartsatok velem ezúttal is, és megosztom az ezekkel szerzett tapasztalataimat!
Az ívási időszakban a pontyok gyakorta nagyon kiszámíthatatlanul és szeszélyesen táplálkoznak. Ilyentájt könnyen bele lehet szaladni egy-egy betlibe, amikor az ember, ha a feje tetejére is áll, akkor sem tud átütő eredményt elérni. Máskor ennek pont az ellenkezője lehet igaz, olyan halak is horogra akadhatnak, amilyenekre nem is számítottunk. Érdemes és szabad-e egyáltalán ebben az időszakban pontyokra horgászni? Nos, ezekre a kérdésekre igyekszem most válaszokat adni!
Sok módosítási és szerelékkészítési lehetőséget tartogat az úszós horgászok számára a Cralusso Pro Match. Az úszók ötvözik az érzékenység, ugyanakkor a széles állíthatóság előnyeit. A Pro Match úszókban megtalálhatók mindazok a hasznos fejlesztések, melyek a Control úszót teszik egyedülállóvá. Ezeknél az úszóknál további állítási lehetőséget és ezzel még nagyobb zsinórra helyezhető teherbírást tudunk biztosítani a réz lamellás levehető fejek alkalmazásával. Az úszó test felső vékonyabb szárának betolásával, illetve kihúzásával, nagyon gyors, pontos és megismételhető úszóbeállítást tudunk biztosítani. Ez a változat nem rendelkezik dart szárnnyal.
In Cart 0
The discount is only available for shipping addresses in Hungary. The discount rate varies by courier service.
Sok módosítási és szerelékkészítési lehetőséget tartogat az úszós horgászok számára a Cralusso Pro Match. Az úszók ötvözik az érzékenység, ugyanakkor a széles állíthatóság előnyeit. A Pro Match úszókban megtalálhatók mindazok a hasznos fejlesztések, melyek a Control úszót teszik egyedülállóvá. Ezeknél az úszóknál további állítási lehetőséget és ezzel még nagyobb zsinórra helyezhető teherbírást tudunk biztosítani a réz lamellás levehető fejek alkalmazásával. Az úszó test felső vékonyabb szárának betolásával, illetve kihúzásával, nagyon gyors, pontos és megismételhető úszóbeállítást tudunk biztosítani. Ez a változat nem rendelkezik dart szárnnyal.
10seconds until we redirecting you to the payment page.