Mai írásunk két főszereplője nem véletlenül került oly gyorsan a figyelem középpontjába. Az új zsinórok tudása és extrém képességei sokkal jobbak lettek, így a kereslet, az igény is megnövekedett a Carp Expert kéttónusú és 3D-s monofil zsinórjaira. Megjelenésében és képességeiben is egészen mások, mint elődeik, s nem túlzás kijelenteni, hogy a márka történetének legprofibb, legmodernebb horgászzsinórjait tarthatjuk e pillanattól a kezünkben.
Ebben a kisfilmben lépésről lépésre haladva mutatom be azt a végszereléket, amelyet a dunai nagyponty-horgászataim során rendkívül eredményesen használtam.
Mióta megjelent a spiccbotos busahorgászatról szóló filmem és írásom, többen is jeleztétek, hogy jó lenne ezt a fajta horgászatot amur- és pontyhorgászat során is bemutatni. Természetesen engem nem kell sokat győzködni, ha egy számomra új és izgalmas módszerről van szó, így a megfelelő hely felderítése után már be is terveztük a forgatást. Tisztában vagyok vele, hogy ez a távolról jött technika megosztja a hazai pecásokat, de az aggályokat ezzel az írással és filmmel szeretném most kicsit szétoszlatni.
A Thrill egy speciális balinos műcsali. Egyesíti a balinólom és a hagyományos wobbler előnyeit. Viszonylag nagy dobótávolság érhető el vele, de nem csavarja a zsinórt, mint az excentrikus balinólom. Ráadásul érvényesül a wobblerek egyik hatalmas előnye, az igazi csalihoz megtévesztésig hasonló színezés. Alakja, mérete, színezete telitalálat. Mintha a küszről fénymásolták volna. A terelőlemeze viszont szinte 90 fokban lefelé áll, ez csak azért felelős, hogy a műcsali megkapja a remegős kóválygó mozgását, magától a terelőlemeztől sem süllyedni, sem emelkedni nem fog a wobbler. Süllyed viszont magától, mert nehéz. Apró méretéhez képest sok a 6,5 gramm, így rendkívül jól dobható. A balinólommal szemben az előnye, hogy nem csavarja a zsinórt, és gyönyörűen „áll a vízben, tehát a háta mindig felfelé, a hasa lefelé mutat bevontatás közben, azaz folyamatosan jól látható az oldala, ezért komoly szerepet kaphat a snecire megtévesztésig hasonlító színezés. Azért hozzá kell tenni, hogy a terelőlemez miatt nem érhetők el vele akkora dobástávolságok, mint az ólommal, de a hagyományos wobblerrel összehasonlítva másfél-kétszeres az érték. Ez megfelelő felszereléssel akár 60 méter is lehet! A THRILL újszerű színváltozataival olyan helyeken is eredményesek lehetünk, ahol a halak már kiismerték a megszokott wobblereket. Állóvízen leginkább a váltakozó ritmusú bevontatás, nagyobb vízfolyásokban pedig az áramlással szemben végzett igen lassú vezettetés vagy a műcsali megtartása vezet eredményre.
Kosárban 0
A kedvezmény csak magyarországi szállítási cím esetén vehető igénybe. A kedvezmény mértéke futárszolgálatonként eltérő.

10másodperc múlva átirányítunk a fizetési felületre.