Mai írásunk két főszereplője nem véletlenül került oly gyorsan a figyelem középpontjába. Az új zsinórok tudása és extrém képességei sokkal jobbak lettek, így a kereslet, az igény is megnövekedett a Carp Expert kéttónusú és 3D-s monofil zsinórjaira. Megjelenésében és képességeiben is egészen mások, mint elődeik, s nem túlzás kijelenteni, hogy a márka történetének legprofibb, legmodernebb horgászzsinórjait tarthatjuk e pillanattól a kezünkben.
Ebben a kisfilmben lépésről lépésre haladva mutatom be azt a végszereléket, amelyet a dunai nagyponty-horgászataim során rendkívül eredményesen használtam.
Mióta megjelent a spiccbotos busahorgászatról szóló filmem és írásom, többen is jeleztétek, hogy jó lenne ezt a fajta horgászatot amur- és pontyhorgászat során is bemutatni. Természetesen engem nem kell sokat győzködni, ha egy számomra új és izgalmas módszerről van szó, így a megfelelő hely felderítése után már be is terveztük a forgatást. Tisztában vagyok vele, hogy ez a távolról jött technika megosztja a hazai pecásokat, de az aggályokat ezzel az írással és filmmel szeretném most kicsit szétoszlatni.
A FOX Ranger Rod Pod MK2 elődje igényessége, masszivitása és remek használhatósága miatt népszerű volt. Az MK2 azonban még magasabbra tette a lécet elődjénél, emellett nem csak a kivitelén, de az árán is faragott a gyártó, mindezt úgy, hogy a kiváló minőségből nem engedtek. Az új formában és kivitelben készülő, hosszasan tesztelt MK2 a gyártó meglátása szerint a valaha készült legsokoldalúbb rod pod. Nincs olyan körülmény, helyzet a vízparton, melynek során ne állíthatnánk fel gond nélkül. Legyen bármilyen terep vagy időjárási körülmény, a Ranger MK2 mindenhol megállja a helyét. A rod pod két verzióban is használható, az egyik, hogy a lábak középütt helyezkednek el, de ha a helyzet úgy kívánja, a lábakat a rod pod két végére is tehetjük. Az egyik legfőbb különlegessége, hogy minden ponton gyorszárral látták el. Ennek következtében a rod pod komplett felállításánál a lábak betekerése tart a legtovább, pedig az is csak néhány másodpercet vesz igénybe. Fontos hangsúlyozni, hogy a gyorszárak a lehető legjobb minőségűek, így sokévnyi használat után is ugyanolyan stabilan fognak rögzíteni, ahogy új korukban. Szintén nem szokványos megoldás, hogy a lábak dőlésszögének vízszintes és függőleges állításában is gyorszár segít. A Rod Pod magassága vízszintes állással: 45-75 cm, a hosszú láb 120-225 (!!) cm, kereszttartók távolsága 70-165 cm-ig állítható!!! Súlya rövid lábakkal 4 kg. A rod podot egy párnázott hordtáskában szállítjuk.
Kosárban 0
A kedvezmény csak magyarországi szállítási cím esetén vehető igénybe. A kedvezmény mértéke futárszolgálatonként eltérő.

10másodperc múlva átirányítunk a fizetési felületre.