Mai írásunk két főszereplője nem véletlenül került oly gyorsan a figyelem középpontjába. Az új zsinórok tudása és extrém képességei sokkal jobbak lettek, így a kereslet, az igény is megnövekedett a Carp Expert kéttónusú és 3D-s monofil zsinórjaira. Megjelenésében és képességeiben is egészen mások, mint elődeik, s nem túlzás kijelenteni, hogy a márka történetének legprofibb, legmodernebb horgászzsinórjait tarthatjuk e pillanattól a kezünkben.
Ebben a kisfilmben lépésről lépésre haladva mutatom be azt a végszereléket, amelyet a dunai nagyponty-horgászataim során rendkívül eredményesen használtam.
Mióta megjelent a spiccbotos busahorgászatról szóló filmem és írásom, többen is jeleztétek, hogy jó lenne ezt a fajta horgászatot amur- és pontyhorgászat során is bemutatni. Természetesen engem nem kell sokat győzködni, ha egy számomra új és izgalmas módszerről van szó, így a megfelelő hely felderítése után már be is terveztük a forgatást. Tisztában vagyok vele, hogy ez a távolról jött technika megosztja a hazai pecásokat, de az aggályokat ezzel az írással és filmmel szeretném most kicsit szétoszlatni.
A FOX Horizon Duo Rod Pod egyik különlegessége, hogy a műanyag alkatrészeket külön megerősítették, így a gyorszárak a lehető legjobb minőségűek, ezért sokévnyi használat után is ugyanolyan stabilan fognak rögzíteni, ahogy új korukban. Az alumíniumból készült Rod Pod önsúlya rendkívül csekély, mindössze 1500 gramm! Ennek ellenére stabil, és akár a 3,9 méteres botok is kényelmesen elférnek rajta. A gyorszáras megoldásának köszönhetően egyetlen mozdulattal növelhető a hossza és a lábak magassága is. A Rod Podhoz jár egy hordtáska. A Rod Pod hossza: 90-155 cm, magassága: 25-55 cm, kereszttartó szélessége: 37 cm.
Kosárban 0
A kedvezmény csak magyarországi szállítási cím esetén vehető igénybe. A kedvezmény mértéke futárszolgálatonként eltérő.
A FOX Horizon Duo Rod Pod egyik különlegessége, hogy a műanyag alkatrészeket külön megerősítették, így a gyorszárak a lehető legjobb minőségűek, ezért sokévnyi használat után is ugyanolyan stabilan fognak rögzíteni, ahogy új korukban. Az alumíniumból készült Rod Pod önsúlya rendkívül csekély, mindössze 1500 gramm! Ennek ellenére stabil, és akár a 3,9 méteres botok is kényelmesen elférnek rajta. A gyorszáras megoldásának köszönhetően egyetlen mozdulattal növelhető a hossza és a lábak magassága is. A Rod Podhoz jár egy hordtáska. A Rod Pod hossza: 90-155 cm, magassága: 25-55 cm, kereszttartó szélessége: 37 cm.
10másodperc múlva átirányítunk a fizetési felületre.