A Bledi-tó Szlovénia legnépszerűbb turistalátványossága. Aki egyszer eljut ide, azonnal megérti, miért özönlenek erre a helyre a turisták a világ minden pontjáról. Havas hegycsúcsok, kristálytiszta víz, ódon vár, aprócska sziget fogadja az ide érkezőket, azonban a pontyhorgászok számára is egy igazi bakancslistás helyszín. Csodálatos, egyedi pontyokat rejt ez a különleges tó, melyekért megéri minden befektetett energia.
Ezúttal Szlovákia leghosszabb folyóján vettem üldözőbe a dévér komákat. A Vág folyó mintegy 403 km-en vonul át Szlovákián. Erős sodrású folyó, így nehezebb a meghorgászása is. Vadregényes környezet, nádfalak, nádszigetek is színesítik ezt a gyönyörű vízterületet. A medret többnyire kavicsok és sziklák borítják. A gyors áramlás általában nagy mennyiségű, nagyméretű uszadék fákat hoz magával, így a horgászat is elég nehézkessé válhat. A folyó ugyanakkor sok természetes táplálékot is biztosít a halak számára. Termetes kagylókat és a tiszta víznek köszönhetően apró rákokat is szemügyre vehetünk a víz feltérképezése során.
Van az úgy, hogy egy nagy reményekkel várt, tudatosan tervezett és felépített horgászat végül egészen más eredménnyel zárul, mint ahogy azt a horgász szerette volna. Minél több év telik el az életemből a vízpartokat járva, annál kevésbé lepődöm meg az ilyesmin, de így sem tudok egykönnyen beletörődni. Alapvetően szeretek úgy tekinteni az ilyen alkalomra is, hogy legalább tapasztalatokat gyűjtöttem… Hát, igen, győzni vagy tanulni – nagy igazság ez! Ideális esetben ez a kettő együtt járhat, most azonban csak az utóbbi jutott. Az eredmények tükrében eleinte nem akartam leírni e horgászat beszámolóját, viszont végül úgy döntöttem, mégis megteszem, már csak azért is, mert az a bizonyos siker is mindig nézőpont kérdése!
Az aromák szerepe megkérdőjelezhetetlen a pontyhorgászatban, viszont ezek sem mindig válnak be, előfordulnak helyzetek, amikor csak a natúr kaják működnek. A Promix Turbo spray ezen problémakör megoldására született. Elegendő az etetőanyagot aroma nélkül bekeverni, majd a megtöltött kosárra spriccelni a spray-ből. Ezzel a módszerrel, akár dobásonként ízt válthatsz, vagy akár natúran is bedobhatod a kosarat, ahogy a helyzet kívánja. Számtalanszor megfigyelhető, hogy a halak egy idő után eltelnek egy adott ízzel, arra már nem jelentkezik több kapás, vagy lassabban veszik fel a csalit. Ilyenkor egy aromaváltás meghozhatja a sikert. Mi lehetne gyorsabb aromaváltás, mint másik ízű spray-vel fújni a kosarat?
Rendkívül erőteljes illatú, nagy töménységű, sűrű folyadékok. A szilárd szemcséken megtapad, viszont vízbe érkezése után rögtön oldódni kezd, felkeltve a halak figyelmét. Mire a fenékre érkezik, már egy keskeny aromacsík mutatja a halak számára az utat a kosárhoz. 2-3 spriccelés a megtöltött kosárra bőven elegendő, azonnal érezhető az intenzív illat. A tapadás elősegítő adalék segítségével, az aroma, és az attraktorok nagy része a fenéken fejti ki hatását, segítve a vízközt lebegő halak kosárhoz csalogatását.
Hideg és meleg vizekben egyaránt ajánlott, a hatás nem marad el.
- Kiszerelés: 30 ml
- Intenzív csalogatóhatás
- Erőteljes illat
- Nagy töménység
- Gyorsan kezd oldódni a fenéken
- Különleges ízek
- Hosszan tartó hatás
- Kifejezetten method módszerhez
- Praktikus spray forma
Kosárban 0
A kedvezmény csak magyarországi szállítási cím esetén vehető igénybe. A kedvezmény mértéke futárszolgálatonként eltérő.

10másodperc múlva átirányítunk a fizetési felületre.