Mai írásunk két főszereplője nem véletlenül került oly gyorsan a figyelem középpontjába. Az új zsinórok tudása és extrém képességei sokkal jobbak lettek, így a kereslet, az igény is megnövekedett a Carp Expert kéttónusú és 3D-s monofil zsinórjaira. Megjelenésében és képességeiben is egészen mások, mint elődeik, s nem túlzás kijelenteni, hogy a márka történetének legprofibb, legmodernebb horgászzsinórjait tarthatjuk e pillanattól a kezünkben.
Ebben a kisfilmben lépésről lépésre haladva mutatom be azt a végszereléket, amelyet a dunai nagyponty-horgászataim során rendkívül eredményesen használtam.
Mióta megjelent a spiccbotos busahorgászatról szóló filmem és írásom, többen is jeleztétek, hogy jó lenne ezt a fajta horgászatot amur- és pontyhorgászat során is bemutatni. Természetesen engem nem kell sokat győzködni, ha egy számomra új és izgalmas módszerről van szó, így a megfelelő hely felderítése után már be is terveztük a forgatást. Tisztában vagyok vele, hogy ez a távolról jött technika megosztja a hazai pecásokat, de az aggályokat ezzel az írással és filmmel szeretném most kicsit szétoszlatni.
Párkapcsolatban lévő horgászoknak készült lábtörlő. Szeretnéd elkerülni a vitát, amikor „már megint” horgászni mész? Lepd meg kedvesed ezzel a horgász lábtörlővel, vagy ajándékozd a horgászást imádó párodnak, amelyben finoman jelzed mi is, illetve ki is valójában a nagy fogás?
Mire jó még ez a lábtörlő? Hát ez egy igazi, multi-funkciós lábtörlő, ami kiválóan használható pl.:
- bejárati ajtókban lábtörlésre,
- peca stégen: hangcsillapítónak,
- a kocsiban a kifogott halakat tartalmazó vödör alá a kifröccsenő víz felfogására
- „csendes őrült” barátok megajándékozására
- vízparti napozógyékénynek (ülő kivitel)
- engedélyt kérni a párodtól horgászatra
Mérete: 58x38 cm, anyaga: filc, színe fekete
Kosárban 0
A kedvezmény csak magyarországi szállítási cím esetén vehető igénybe. A kedvezmény mértéke futárszolgálatonként eltérő.
Párkapcsolatban lévő horgászoknak készült lábtörlő. Szeretnéd elkerülni a vitát, amikor „már megint” horgászni mész? Lepd meg kedvesed ezzel a horgász lábtörlővel, vagy ajándékozd a horgászást imádó párodnak, amelyben finoman jelzed mi is, illetve ki is valójában a nagy fogás?
Mire jó még ez a lábtörlő? Hát ez egy igazi, multi-funkciós lábtörlő, ami kiválóan használható pl.:
- bejárati ajtókban lábtörlésre,
- peca stégen: hangcsillapítónak,
- a kocsiban a kifogott halakat tartalmazó vödör alá a kifröccsenő víz felfogására
- „csendes őrült” barátok megajándékozására
- vízparti napozógyékénynek (ülő kivitel)
- engedélyt kérni a párodtól horgászatra
Mérete: 58x38 cm, anyaga: filc, színe fekete
10másodperc múlva átirányítunk a fizetési felületre.