Újra körbeért a sorozat, ismét rajtam a sor, hogy válaszokat és néhány hasznos tippet adjak az érdeklődő horgászoknak. Igyekeztem ezúttal is érdekes témákat kigyűjteni a postaládából, amelyek egyben aktuálisak is az előttünk álló időszakra, illetve remélhetőleg minél többetek számára kapóra jönnek majd! Nézzük, melyek ezek!
A sorozat előző részében egy olyan intenzíven telepített vízterületen horgásztam, ahol válogatott, nagytestű halak élnek, méghozzá nagy számban. Már akkor elhatároztam, hogy igyekszem a másik végletet is megmutatni. Az egyesületi tavakra gondolok itt, hiszen olyan egyesületi vízterületen én még nem jártam, ahol a tagok ne mindig panaszkodva jellemezték volna a halállományt. Igaz, ami igaz, az egyesületi tavakon a korlátozott anyagi lehetőségek bizony korlátot szabnak a halasításnak!
Gyakran szegezik nekem a kérdést, hogy milyen messze pecázom, illetve hogyan tudom ilyen könnyedén megdobni az adott a távot. A válaszom mindig ugyanaz: sokat gyakoroltam. Ugyanakkor nekem se ment mindig a távdobás. Rengeteg szerelékem és spiccem bánta ügyetlenségemet, mégis, ha most 140 méterre kéne bedobnom, gond nélkül menne. A következő írásban segíteni szeretnék, hogy Te is elérd a számodra eddig elérhetetlennek tűnő távolságokat.
Sajnos gyakori tapasztalat, hogy a horgászbotok jelentős része nem használat, hanem szállítás közben sérül meg. A Carp Zoom Feeder Competition botspicc védő hiánypótló eszköz a horgászbotok védelme terén, mert nem csak a feeder- és pickerbotok, hanem a match-, a telematch-, a bolognai-, és az érzékeny spiccű pergető botok szállítása is biztonságosabbá válik általa, ugyanis a merevített!
A tépőzár segítségével akár a vastagabb átmérőjű botokra is felhelyezhető, stílusos kék dizájnnal készül.
Kosárban 0
A kedvezmény csak magyarországi szállítási cím esetén vehető igénybe. A kedvezmény mértéke futárszolgálatonként eltérő.
Sajnos gyakori tapasztalat, hogy a horgászbotok jelentős része nem használat, hanem szállítás közben sérül meg. A Carp Zoom Feeder Competition botspicc védő hiánypótló eszköz a horgászbotok védelme terén, mert nem csak a feeder- és pickerbotok, hanem a match-, a telematch-, a bolognai-, és az érzékeny spiccű pergető botok szállítása is biztonságosabbá válik általa, ugyanis a merevített!
A tépőzár segítségével akár a vastagabb átmérőjű botokra is felhelyezhető, stílusos kék dizájnnal készül.
10másodperc múlva átirányítunk a fizetési felületre.