Ennek is eljött az ideje! Beneveztem életem első bojlis, nagyponty-fogó versenyére. Mivel szeretem a kihívásokat, egyből hazánk egyik legnívósabb, legnehezebb versenyén, az IWCC 2023 By Lake Tisza rendezvényen szerettem volna megmérettetni magamat és lelkes csapatomat. Az egyhetes, embert próbáló túrán nagyon sok új és hasznos tapasztalatra tettünk szert a vadvízi nagyponty-horgászatban, ráadásul az erős mezőnyben még szép eredményt is elértünk! Tarts velünk az újabb nagy kalandra hazánk egyik legnehezebb vadvizére, a Tisza-tóra!
Tél után nyár – nagyjából így tudnám jellemezni az idei tavaszunkat, amelyből az átmenet igencsak kimaradt, de végre tartósan melegedőre fordult az időjárás, a pontyok is végeztek a nászukkal a legtöbb vízen, így minden adott, hogy egy igazán jót horgászhassunk. Jönnek is a kérdések szép számmal, nézzünk ezekből néhány aktuálisat!
A mai horgászaton egy számomra új vízterületre látogattam el. Akik autóval járnak le a Balatonra, azoknak biztosan ismerős az a bizonyos völgyhíd, ahonnan utazás közben először láthatunk rá szinte az egész magyar tengerre. Ma ez alatt a hatalmas híd alatt vettem üldözőbe a halakat, a kőröshegyi horgásztavon.
Ehhez a bothoz most ajándékba adunk 1 db Mad Cat RTF Shad 2/0 40 g - Candy UV szerelt gumihalat, melynek értéke 1990 Ft. 2 db bot vásárlása esetén 2 db szerelt gumihalat adunk ajándékba. Az akció a készlet erejéig él!
Harcsahorgászat – Egy extrém kaland, egy életre szóló élmény, amihez különleges felszerelésekre van szükség. A Stefan Seuß által fejlesztett Black Cat kollekció olyan termékek gyűjtőneve, amik a legkeményebb bevetésekhez lettek tervezve. A neves harcsás márka égisze alatt megjelenő eszközökben, a horgászbottól a horogig egyaránt közös, hogy éles és borzasztóan kemény tesztek sokasága áll mögöttük. Kiváló szaktudás, tapasztalat, extrém terepek, s nem utolsó sorban szerte Európa tavaiban, illetve folyóban élő kapitális harcsák csiszolták őket tökéletesre!
A márka életrevalóságát és piaci helyét mindennél hitelesebben példázza, hogy már több mint 10 éve mértékadó és trend teremtő a harcsahorgászatban!
A Perfect Passion a 2021-es év egyik vadonatúj szériája, amely a legendás Passion Pro sorozatokat hivatott váltani, egy új, modern generáció szellemében! Ha röviden kellene minősítenünk, annyit mondanánk: „Nomen est omen!” – Vagyis „A név kötelez!” Nem túlzás azt állítani, hogy egy tökéletes, de ugyanakkor bárki számára elérhető árszabású harcsázó horgászbot-kollekciót alkotott a Black Cat! Óriási fejlődésen ment keresztül a Passion botcsalád, amit kategóriáján belül változatlanul a legkedvezőbb áron kínál a gyártó. Teljesen megújult, de az ikonikus sárga-fekete színeket megőrző külső jellemzi, a minőség pedig felveszi a versenyt a drágább botokkal is!
Paramétereiből adódóan, a parti harcsa horgászok kedvence ez a modell. Főleg a behúzós, illetve a nagy távolságban fenekező módszerrel horgászó harcsások használják a terméket. A nagyobb tömegű ólmokat is minden gond nélkül dobja akár komolyabb távolságra! A teherbírása 600 gramm, ami még a legnagyobb, testes csalihallal ellátott stupekeket is kényelmesen kezeli. Ahogy egy jó minőségű parti harcsás bottól elvárható, ez is erős, határozott, gerinces karakterrel rendelkezik, ami a távolban megakasztott nagy harcsának is képes „beleütni” a kemény szájába a horgot, illetve megfelelő erőt, ellenállást tud mutatni az ekkor megvaduló ragadozó hatékony fárasztásához. Minden Perfect Passion lelke a 100%-ban IM6 szénszálas szövetből készült blank, a Black Cat márkától megszokott, erősített gyűrűzéssel ellátva. Szintén említést érdemel az új fejlesztésű C.G.-Grip-System-el kombinált, különlegesen kényelmes nyéltag, ami kétféle műanyag osztott egyvelege. A gyakorlatban ez meglehetősen kényelmes és teljes mértékben csúszásmentes fogást biztosít a hosszú fárasztások során, még akkor is, ha a kezünk nedves!
Kosárban 0
A kedvezmény csak magyarországi szállítási cím esetén vehető igénybe. A kedvezmény mértéke futárszolgálatonként eltérő.

10másodperc múlva átirányítunk a fizetési felületre.