A korábbi évek jól bevált tendenciáját követve a csukatilalom végeztével ismét a spinnerbait műcsalik kerültek nálam főszerepbe. Eredményességüket vizsgálva több szempont is felsorakozott mellettük. A Wizard spinnerek 7-10 grammos változataival tökéletesen meg tudtam horgászni a sekély csatornákat, a szinte napról napra magasabb-hosszabb növényszálak felett gond nélkül tudtam vezetni a kínálat legkönnyebb típusait.
Minden évben a Balatonon indítom a szezont, ott, ahol lassan két évtizede minden kezdődött… Nálam ez már sok éves hagyomány, amit idén sem szerettem volna megtörni! Minden évre megannyi új kihívást és célt tűzök ki magamnak, de ami a legfontosabb, hogy minden túrát jobb és tapasztaltabb horgászként zárjak, mint ahogyan elkezdtem azt. Minden év és minden horgászat más, sosincs két egyforma szituáció. Akkor tudunk igazán sokoldalú, jó horgásszá válni, ha megtanulunk ezekhez alkalmazkodni. Mindig új kihívás elé tud állítani minket a magyar tenger, ezért volt különleges számomra az idei március is…
Újra körbeért a sorozat, ismét rajtam a sor, hogy válaszokat és néhány hasznos tippet adjak az érdeklődő horgászoknak. Igyekeztem ezúttal is érdekes témákat kigyűjteni a postaládából, amelyek egyben aktuálisak is az előttünk álló időszakra, illetve remélhetőleg minél többetek számára kapóra jönnek majd! Nézzük, melyek ezek!
Ez a bottartó villa kiemelkedik a többi gyártó által kínált bottartók közül. Ez a típus design-os kivitelezésű, nagyon feltűnő színű.
Főbb tulajdonságok:
- Gombnyomással 180 fokban kihajtható mechanizmus
- Szögletes kialakítás, mely megakadályozza a bot kirántását
- Ideális az intenzíven telepített tavakon történő horgászatokhoz
- Puha gumibevonatú fej, mely védi és biztosan tartja a botot
- A zsinórvájat lehetővé teszi a zsinór szabad mozgását
- Szabvány menettel van ellátva
Kosárban 0
A kedvezmény csak magyarországi szállítási cím esetén vehető igénybe. A kedvezmény mértéke futárszolgálatonként eltérő.
Ez a bottartó villa kiemelkedik a többi gyártó által kínált bottartók közül. Ez a típus design-os kivitelezésű, nagyon feltűnő színű.
Főbb tulajdonságok:
- Gombnyomással 180 fokban kihajtható mechanizmus
- Szögletes kialakítás, mely megakadályozza a bot kirántását
- Ideális az intenzíven telepített tavakon történő horgászatokhoz
- Puha gumibevonatú fej, mely védi és biztosan tartja a botot
- A zsinórvájat lehetővé teszi a zsinór szabad mozgását
- Szabvány menettel van ellátva
10másodperc múlva átirányítunk a fizetési felületre.