Ennek is eljött az ideje! Beneveztem életem első bojlis, nagyponty-fogó versenyére. Mivel szeretem a kihívásokat, egyből hazánk egyik legnívósabb, legnehezebb versenyén, az IWCC 2023 By Lake Tisza rendezvényen szerettem volna megmérettetni magamat és lelkes csapatomat. Az egyhetes, embert próbáló túrán nagyon sok új és hasznos tapasztalatra tettünk szert a vadvízi nagyponty-horgászatban, ráadásul az erős mezőnyben még szép eredményt is elértünk! Tarts velünk az újabb nagy kalandra hazánk egyik legnehezebb vadvizére, a Tisza-tóra!
Tél után nyár – nagyjából így tudnám jellemezni az idei tavaszunkat, amelyből az átmenet igencsak kimaradt, de végre tartósan melegedőre fordult az időjárás, a pontyok is végeztek a nászukkal a legtöbb vízen, így minden adott, hogy egy igazán jót horgászhassunk. Jönnek is a kérdések szép számmal, nézzünk ezekből néhány aktuálisat!
A mai horgászaton egy számomra új vízterületre látogattam el. Akik autóval járnak le a Balatonra, azoknak biztosan ismerős az a bizonyos völgyhíd, ahonnan utazás közben először láthatunk rá szinte az egész magyar tengerre. Ma ez alatt a hatalmas híd alatt vettem üldözőbe a halakat, a kőröshegyi horgásztavon.
Ez egy olyan speciális fej, amely biztosítja, hogy két villafejet, vagy nyéltartót egyidejűleg használhassunk. Ennek a jelentősége kettő bottal történő horgászat esetén értékelődik fel igazán. Naponta felmerülő probléma, hogy miként kerüljön egymás mellé 1 feeder és 1 pickerbot? Persze mindez úgy, hogy a lehető legstabilabb legyen, ne legyenek túlságosan távol egymástól, hogy könnyű legyen őket figyelemmel kísérni, és kapás esetén bevágni. Erre a gyakori problémára kínál praktikus megoldást a KORUM keszettartó, amely (elől) két tetszőleges villafejjel és hátul két nyéltartóval válik teljessé. Ezeket a kereszttartó, rézbetétes menetes csatlakozóiba kell beletekerni, miután kiválasztotta a megfelelőt. A földbe egy teleszkópos menetes szárral tudjuk leszúrni, rögzíteni. A modern horgászládákon pedig többnyire található olyan adapter, amely segítségével még a földbe sem kell leszúrni. A KORUM bottartók különlegessége, hogy a fej alsó részén, a műanyagba beépítve, talál egy kis gombot. Ha ezt benyomja, a fej dőlésszöge változtatható, amely a gomb felengedésével rögzül. Eredeti angol minőség, amely a bottartó megmunkálásán és kivitelén jól nyomon követhető! Szélessége: 30 cm.
Kosárban 0
A kedvezmény csak magyarországi szállítási cím esetén vehető igénybe. A kedvezmény mértéke futárszolgálatonként eltérő.
Ez egy olyan speciális fej, amely biztosítja, hogy két villafejet, vagy nyéltartót egyidejűleg használhassunk. Ennek a jelentősége kettő bottal történő horgászat esetén értékelődik fel igazán. Naponta felmerülő probléma, hogy miként kerüljön egymás mellé 1 feeder és 1 pickerbot? Persze mindez úgy, hogy a lehető legstabilabb legyen, ne legyenek túlságosan távol egymástól, hogy könnyű legyen őket figyelemmel kísérni, és kapás esetén bevágni. Erre a gyakori problémára kínál praktikus megoldást a KORUM keszettartó, amely (elől) két tetszőleges villafejjel és hátul két nyéltartóval válik teljessé. Ezeket a kereszttartó, rézbetétes menetes csatlakozóiba kell beletekerni, miután kiválasztotta a megfelelőt. A földbe egy teleszkópos menetes szárral tudjuk leszúrni, rögzíteni. A modern horgászládákon pedig többnyire található olyan adapter, amely segítségével még a földbe sem kell leszúrni. A KORUM bottartók különlegessége, hogy a fej alsó részén, a műanyagba beépítve, talál egy kis gombot. Ha ezt benyomja, a fej dőlésszöge változtatható, amely a gomb felengedésével rögzül. Eredeti angol minőség, amely a bottartó megmunkálásán és kivitelén jól nyomon követhető! Szélessége: 30 cm.
10másodperc múlva átirányítunk a fizetési felületre.