Egyre jobban vonz a célzott VADVÍZI nagyponty-horgászat, amelyről egyébként nagyon-nagyon kevés hiteles információ lelhető fel bárhol. Kitűzött céljaim teljesítésével jól haladok, hiszen idén tavasszal megfogtam a Balatonon új pontyrekordomat, majd a Tisza-tavon, versenykörülmények között fogtam egy közel 20 kg-os vadvízi tövest. Ezeket nagyhalas módszerrel, bojli csalival fogtam. Meggyőződésem, ha hazánk legnagyobb állóvizein (a kisebb tavakról már nem is beszélve) ennyire hatékony a bojlis technika, akkor csak idő kérdése, hogy mikor hódítja meg a Dunát is!
Az előző epizódban részletesen bemutattam az etetésen történő horgászatot, ám a hűlő vízben egyre inkább fog prioritást élvezni a tradicionális keresőhorgászat. A method horgászat kifejezetten e módszer technikája, azonban ezt is lehet tudatosabban művelni annál, mint hogy „ide dobok, oda dobok, itt is fogok, ott is fogok”! Ebben az írásban és filmben most ezt szeretném nektek bemutatni.
Nem csak az új Haldorádó Feeder ruházatokból érkeztek új darabok! Megérkeztek a Carp Team ruházati kollekciói is, melyekbe ismét csempésztünk egy kis újítást, így ezek kombinációjából született meg a Carp Team új ruházata. Nézzük is, hogy miről van szó pontosan!
Az Avenger sorozat ugyanazokkal a design elemekkel rendelkezik, mint az Inspire sorozat. A kissé eltérő anyaghasználat miatt ez a sátor megfizethető, ugyanakkor tökéletes módon látja el feladatát, még hosszabb túrák alkalmával is. Kialakításának köszönhetően nagyon könnyű, és a felállítása is egyszerű. A sátor eleje feltekerhető kialakítást kapott, így ideális olyan horgászatokhoz is, amikor az idő nem indokolja a nagyobb védelmet. A Pro-Vent rendszer - amely egy nagyobb hátsó és két kisebb oldalsó szellőzőből áll - tökéletes szellőzést biztosít, így maximalizálja a levegőcserét, csökkenti a páralecsapódást, és a melegebb hónapokban a sátor belső hőmérsékletét is segít ideális szinten tartani. A nagy teherbírású cipzáras padló segít megakadályozni a rovarok és víz bejutását. A sátor 210D vászonból készült, amely nem csak könnyű, de rendkívül erős, és 10.000 mm vízállóságot biztosít. A sátor elején helyezkedik el a szúnyoghálós ajtó és ablak.
Tulajdonságok:
- Optimalizált belső tér
- Gyors és egyszerű összeszerelés
- Pro-Vent: 360 fokos szellőzés
- 210D könnyű, vízálló és légáteresztő anyag
- Nagy teherbírású vázszerkezet
- Nagy teherbírású MCP hordtáskával
- Clear Storm-Safe ajtó, ablak
- Férőhelyek száma: 1 személyes
- Méret: 135x260x220 cm
- Súly: 8.5kg
- Szállítási méret: 148x23 cm
Kosárban 0
A kedvezmény csak magyarországi szállítási cím esetén vehető igénybe. A kedvezmény mértéke futárszolgálatonként eltérő.

10másodperc múlva átirányítunk a fizetési felületre.