Ahogy teltek a hetek, egyre szebb fogásoknak örülhettem. Az időjárással is szerencsém volt, hisz a nagy viharok, jégesők elkerültek… idáig. Lelkesedésem ez sem szegte, a legkeményebb viharokban is a csatorna partján voltam, hisz egy cél lebegett a szemem előtt. Megfogni a „Big”-et.
A tavaly nyári szezon végén úgy köszöntem el, hogy jövőre visszatérek. Volt közel 1 évem átgondolni azt, hogy mit kellene másképp csinálnom annak érdekében, hogy sikeresebb szezont zárhassak e kis csatornán. Félreértés ne essék, nem vagyok telhetetlen. Örültem annak is, amit tavaly tudtam fogni, de úgy gondolom, a horgász természetes vágya, hogy évről évre jobb legyen…
Kétség sem fér hozzá, hogy a csatornán a halfogás évről évre egyre nehezebb, ennek okát úgy gondolom, mindenki sejti. Engem valahogy mégis vonz ez a fajta kihívás, szeretek kilépni a komfortzónámból. Számomra egy itt fogott halnak sokkal nagyobb értéke van, mintha azt bármely telepített tavon fognám. Rengeteget kell dolgozni egy-egy kapásért itt, ezért biztosra veszem, hogy a sok nehezítő körülmény a horgászok nagy részét eltántorítja ezektől a pecáktól, de most igyekszem nekik is kedvet csinálni hozzá…
Egyszerű szék, melyet bárhova magunkkal vihetünk. A horgászatnak nem minden esetben a királyi kényelemről és a vízparton eltöltött hetekről kell szólnia.
Néha nagyon jól esik egy pár órás peca is, melyre nem kell teljes kényelmi felszerelésünket magunkkal vinni. Hogy le tudjunk ülni, éppen elég ez a kis Outdoor háromlábú szék, mely kényelmet biztosít 90-100 kg alatti sporttársaknak. Ülőfelülete kopásálló gyöngyvászon, mely nem érik el, nem szakad el alattunk. Könnyű súlya miatt cserkelő horgászatra, kirándulásra is kiváló. Gyermekeknek is kifejezetten ajánljuk. Praktikus hordtáskában kerül forgalomba. Ülőmagassága: 40 cm.
Kosárban 0
A kedvezmény csak magyarországi szállítási cím esetén vehető igénybe. A kedvezmény mértéke futárszolgálatonként eltérő.
Egyszerű szék, melyet bárhova magunkkal vihetünk. A horgászatnak nem minden esetben a királyi kényelemről és a vízparton eltöltött hetekről kell szólnia.
Néha nagyon jól esik egy pár órás peca is, melyre nem kell teljes kényelmi felszerelésünket magunkkal vinni. Hogy le tudjunk ülni, éppen elég ez a kis Outdoor háromlábú szék, mely kényelmet biztosít 90-100 kg alatti sporttársaknak. Ülőfelülete kopásálló gyöngyvászon, mely nem érik el, nem szakad el alattunk. Könnyű súlya miatt cserkelő horgászatra, kirándulásra is kiváló. Gyermekeknek is kifejezetten ajánljuk. Praktikus hordtáskában kerül forgalomba. Ülőmagassága: 40 cm.
10másodperc múlva átirányítunk a fizetési felületre.