Ahogy teltek a hetek, egyre szebb fogásoknak örülhettem. Az időjárással is szerencsém volt, hisz a nagy viharok, jégesők elkerültek… idáig. Lelkesedésem ez sem szegte, a legkeményebb viharokban is a csatorna partján voltam, hisz egy cél lebegett a szemem előtt. Megfogni a „Big”-et.
A tavaly nyári szezon végén úgy köszöntem el, hogy jövőre visszatérek. Volt közel 1 évem átgondolni azt, hogy mit kellene másképp csinálnom annak érdekében, hogy sikeresebb szezont zárhassak e kis csatornán. Félreértés ne essék, nem vagyok telhetetlen. Örültem annak is, amit tavaly tudtam fogni, de úgy gondolom, a horgász természetes vágya, hogy évről évre jobb legyen…
Kétség sem fér hozzá, hogy a csatornán a halfogás évről évre egyre nehezebb, ennek okát úgy gondolom, mindenki sejti. Engem valahogy mégis vonz ez a fajta kihívás, szeretek kilépni a komfortzónámból. Számomra egy itt fogott halnak sokkal nagyobb értéke van, mintha azt bármely telepített tavon fognám. Rengeteget kell dolgozni egy-egy kapásért itt, ezért biztosra veszem, hogy a sok nehezítő körülmény a horgászok nagy részét eltántorítja ezektől a pecáktól, de most igyekszem nekik is kedvet csinálni hozzá…
A pergető horgászat alap szerelékes ládája a Spinner box. Első látásra pont ugyanolyan, mint a Kid Box, de ha az erős patentzárral ellátott tetőt felemeljük, akkor szembetűnik a különbség. Ugyanis nincs benne a kivehető tálca, helyette egy speciális műcsali tároló rekeszt találunk. Előnye, hogy a wobblereket, villantókat, kanalakat, twistereket, fejjel lefelé, azaz a hármas horognál lógatva tároljuk. Az eredmény kiváló! Rendezett sorokban, áttekinthetően sorakoznak egymás mellett, nem kell az összeakadt horgokat kibogozni, és ami a leglényegesebb, hogy egy mozdulattal kiemelhetjük a választott műcsalit.
Kosárban 0
A kedvezmény csak magyarországi szállítási cím esetén vehető igénybe. A kedvezmény mértéke futárszolgálatonként eltérő.
A pergető horgászat alap szerelékes ládája a Spinner box. Első látásra pont ugyanolyan, mint a Kid Box, de ha az erős patentzárral ellátott tetőt felemeljük, akkor szembetűnik a különbség. Ugyanis nincs benne a kivehető tálca, helyette egy speciális műcsali tároló rekeszt találunk. Előnye, hogy a wobblereket, villantókat, kanalakat, twistereket, fejjel lefelé, azaz a hármas horognál lógatva tároljuk. Az eredmény kiváló! Rendezett sorokban, áttekinthetően sorakoznak egymás mellett, nem kell az összeakadt horgokat kibogozni, és ami a leglényegesebb, hogy egy mozdulattal kiemelhetjük a választott műcsalit.
10másodperc múlva átirányítunk a fizetési felületre.