Ennek is eljött az ideje! Beneveztem életem első bojlis, nagyponty-fogó versenyére. Mivel szeretem a kihívásokat, egyből hazánk egyik legnívósabb, legnehezebb versenyén, az IWCC 2023 By Lake Tisza rendezvényen szerettem volna megmérettetni magamat és lelkes csapatomat. Az egyhetes, embert próbáló túrán nagyon sok új és hasznos tapasztalatra tettünk szert a vadvízi nagyponty-horgászatban, ráadásul az erős mezőnyben még szép eredményt is elértünk! Tarts velünk az újabb nagy kalandra hazánk egyik legnehezebb vadvizére, a Tisza-tóra!
Tél után nyár – nagyjából így tudnám jellemezni az idei tavaszunkat, amelyből az átmenet igencsak kimaradt, de végre tartósan melegedőre fordult az időjárás, a pontyok is végeztek a nászukkal a legtöbb vízen, így minden adott, hogy egy igazán jót horgászhassunk. Jönnek is a kérdések szép számmal, nézzünk ezekből néhány aktuálisat!
A mai horgászaton egy számomra új vízterületre látogattam el. Akik autóval járnak le a Balatonra, azoknak biztosan ismerős az a bizonyos völgyhíd, ahonnan utazás közben először láthatunk rá szinte az egész magyar tengerre. Ma ez alatt a hatalmas híd alatt vettem üldözőbe a halakat, a kőröshegyi horgásztavon.
A Promix Full Fish termékcsaládot, ahogy a neve is mutatja a prémium minőségű hallisztekre, halolajokra, halas pelletekre alapoztuk. Ezen összetevőknek köszönhetően egy kiemelkedően magas beltartalmú, kiváló bontási tulajdonságokkal rendelkező, egyszerűen bekeverhető method mixet alkottunk.
A Vörös Szeder egyik különlegességét az ízvilág adja. A fűszeres, gyümölcsös és egyben halas íz az egyik legegyedibb aromájú csalogatóanyaggá teszi. A pontyoknak, abból is a nagyobb példányoknak szinte ellenállhatatlan, míg a fehér halakat kevésbé vonzza. Ezt a hatását különféle halolajokkal tovább tudtuk erősíteni, így egy igazi, ízig-vérig pontyos, nagyhalas mixet kaptunk.
Beltartalmát tekintve, 5 féle válogatott halliszt adja a termék kiemelkedően magas fehérjetartalmának zömét. Ezek a vízben rendkívül gyorsan oldódnak, nagyobb területről a kosárhoz csalogatva a halakat. Nagy mennyiségben tartalmaz halas pelleteket, ezek többféle szemcseméretben, egészben, roppantva, és darálva kerültek a mixbe a legjobb hatás érdekében.
Erős, gyümölcsös íze gyorsan terül szét a vízben, az etetésre húzva a halakat. Magas halolaj tartalma szintén fontos szerepet játszik, a tökéletes összetétel kialakításában, hiszen az esszenciális zsírsavak nehezen hozzáférhetőek a halak számára. Ha egy method mixben ez megtalálható, akkor szinte borítékolható a gyors kapás.
Bekeverése borzasztóan egyszerű, nyugodtan keverhető ragadósabb állagra, a kosárból vízbe érve így is szinte azonnal bont. Erre a tulajdonságra tervezés során komoly hangsúlyt fektettünk, hiszen sokszor helytelen a bekeverés okozza a legtöbb hibát.
Kosárban 0
A kedvezmény csak magyarországi szállítási cím esetén vehető igénybe. A kedvezmény mértéke futárszolgálatonként eltérő.

10másodperc múlva átirányítunk a fizetési felületre.