A Haldorádó mindig is nagy figyelmet szentelt az utánpótlás-nevelésre és arra, hogy a gyerekek időben megtanulják tisztelni a természetet és a halakat. Ennek újabb mérföldköve volt a 2015-ben útjára indított Haldorádó Junior Feeder Kupa. Ez a remek versenysorozat immáron a kilencedik állomásához érkezett, hisz idén is megrendezésre kerül a kimondottan fiataloknak szánt megmérettetés. Öt éve már saját tavunk, az Ezüst-tó Horgászcentrum ad otthont a rendezvénynek, ami idén sem lesz másként, a dél-alföldi régió egyik legjobban halasított horgászvizén tehetik próbára magukat, akik eljönnek az IX. Haldorádó Junior Feeder Kupára!
Újabb részéhez érkezett a sorozat, a legutóbbi gyűjtemény óta pedig rengeteg kérdéssel fordultatok hozzám. Nem is lepődöm meg ezen, hiszen ahogy szép lassan nyárba fordul a természet, úgy kaptok egyre többen kedvet a horgászathoz, vízparti időtöltéshez. Ezúttal is igyekeztem a levelek közül egy változatos, aktuális egyveleget összeállítani, amely bárki számára hasznos infókat adhat, elsősorban a jelenlegi, már-már nyári időszak horgászataihoz. Tartsatok velem a mai írásban és tekintsétek meg őket!
A vízparti élet és alapvetően a horgászatok során nem sok minden tud néhány pillanat alatt megváltozni, egyvalami azonban biztosan, és ez talán a leglényegesebb: az ember hozzáállása. Lehet ez egy élmény, emlék, korábbi tapasztalat, aktuális hangulat és szinte bármilyen külső-belső körülmény hatása, de ha motiváltak vagyunk és hiszünk abban, amit csinálunk, az előbb-utóbb be fog érni, kézzel fogható eredményt fog hozni. Az elmúlt 1-2 év jelentős változásokat hozott az életemben, illetve a horgászataim kapcsán egyaránt. Új kihívásokra, új perspektívákra és kalandokra vágytam, így egyre nagyobb vonzalmat kezdtem érezni a ragadozó halak horgászata iránt (habár ez soha nem is volt tőlem idegen). Ennek néhány harcsás krónikáját már láthattátok korábban, viszont most egy egészen más jellegű témába, a szisztematikus pergető csukahorgászatba szeretnék betekintést nyújtani.
LEGEND PELLET
A LEGEND PELLET a három legismertebb csali családunk:
- Haldorádó Oldódó Pellet (süllyedő)
- Haldorádó Oldódó Lebegő Pellet
- Haldorádó Oldódó Fluo Lebegő Pellet
MEGÚJULT változatai!
Ki gondolná, hogy ezek a csalik több, mint 10 éve kerültek forgalomba és mind a mai napig töretlen sikernek és népszerűségnek örvendenek. Manapság már az is csoda, ha ebben a rendkívül gyorsan változó világban egy csali megél ilyen hosszú időt, az pedig végképp csoda, ha az iránta mutatkozó igény évről évre nő! Az talán már csak „hab a tortán", hogy Döme Gábor a csali család emblematikus tagjával: a Haldorádó Oldódó Lebegő Pellet - Édes Ananász csalival 8 év alatt köbe járta a földet és (feeder technikával, saját felszereléssel) mind az 5 földrészen fogott vele pontyokat.
Sokat törtük a fejünket, hogy szabad-e ezeket a legendás csalikat „bántani", vagy bármilyen változtatást eszközölni rajtuk? Végül bátor elhatározásra jutottunk, ugyanis a jót is lehet még jobbá, jelen esetben még fogósabbá tenni! Minimális mértékben javítottunk a már bevált csalikon, amely még intenzívebb aromákban, könnyebben fűzhető, fúrható állagban nyilvánul meg elsősorban. Létrehoztunk egy egységes, könnyen érthető és áttekinthető rendszert, amely során már a megnevezés is egyértelművé teszi, hogy az a csali miként viselkedik. A gyűjtőnévként pedig nem is adhattunk volna találóbb nevet a régi / új csaliknak mint azt, hogy LEGEND PELLET
A megszokott, jól bevált és fogós ízek mellett, ÚJ ÍZEK, SZÍNEK és SZINKOMBINÁCIÓK is megjelentek a palettán, érdemes ezeket tüzetesen is megvizsgálni. A modern feederezés pontyhorgászathoz pop up (lebegő), wafter (mérsékelten lebegő) és sinking (süllyedő) csalik egyaránt nélkülözhetetlenek, így mostantól mindhárom változatban elérhetőek a Haldorádó legendás csalijai!
LEGEND PELLET Sinking
Ez a legendás Haldorádó Oldódó Pellet megújult változata. Olyan süllyedő = sinking csalik, amelyek a mederfenéken maradnak, és az erőteljes áramlatok is csak nehezen tudják elsodorni. Fogósságának igazi titka és „ereje", hogy a csali a vízbe érés után azonnal elkezd oldódni. Ez az oldódás azonban lassú, egyenletes folyamat! Hideg vízben ez akár 5-6 óra is lehet, míg 20 Celsius-fok felett 1-2 óra, miközben a közepe még mindig kemény és stabil marad (gyakorta a legóvatosabb halak pont ilyekor húzzák el...). Oldódás közben amorf, szakadozott formájúak lesznek a szemek, miközben „ömlenek" ki a csalikból a finom ízek, aromák, étvágyfokozó attraktánsok, nem csoda, hogy legendásan fogósak! 8, 12 és 16 mm-es szemek találhatók a dobozban, így minden módszerhez kínálunk ideális méretet.
FOGÓS TIPP! Használd a család Pop Up (lebegő) változataival kombinálva! Ezek lehetnek teljesen eltérő színek és ízek. Együtt egy ballanszírozott, nagyméretű, nagyon attraktív csalit kapsz, amelyet ritkán hagynak érintetlenül a halak. A család legkisebb 8 mm-es tagja a Method Feeder technikához van optimalizálva. Ha semmilyen pop up, vagy wafter csalira nincs kapásod, tűzz fel a csalitüskére egy szemet ebből!
Elérhető ízek: Édes Ananász, Brutális Máj, Tüzes Ponty, Mézes Pálinka, Vörös Démon, Fokhagymás Hal, Chilis Tintahal, Csoki Narancs, Kiwi (Új Íz), Spicy Krill (Új Íz)
Kosárban 0
A kedvezmény csak magyarországi szállítási cím esetén vehető igénybe. A kedvezmény mértéke futárszolgálatonként eltérő.

10másodperc múlva átirányítunk a fizetési felületre.