A Bledi-tó Szlovénia legnépszerűbb turistalátványossága. Aki egyszer eljut ide, azonnal megérti, miért özönlenek erre a helyre a turisták a világ minden pontjáról. Havas hegycsúcsok, kristálytiszta víz, ódon vár, aprócska sziget fogadja az ide érkezőket, azonban a pontyhorgászok számára is egy igazi bakancslistás helyszín. Csodálatos, egyedi pontyokat rejt ez a különleges tó, melyekért megéri minden befektetett energia.
Ezúttal Szlovákia leghosszabb folyóján vettem üldözőbe a dévér komákat. A Vág folyó mintegy 403 km-en vonul át Szlovákián. Erős sodrású folyó, így nehezebb a meghorgászása is. Vadregényes környezet, nádfalak, nádszigetek is színesítik ezt a gyönyörű vízterületet. A medret többnyire kavicsok és sziklák borítják. A gyors áramlás általában nagy mennyiségű, nagyméretű uszadék fákat hoz magával, így a horgászat is elég nehézkessé válhat. A folyó ugyanakkor sok természetes táplálékot is biztosít a halak számára. Termetes kagylókat és a tiszta víznek köszönhetően apró rákokat is szemügyre vehetünk a víz feltérképezése során.
Van az úgy, hogy egy nagy reményekkel várt, tudatosan tervezett és felépített horgászat végül egészen más eredménnyel zárul, mint ahogy azt a horgász szerette volna. Minél több év telik el az életemből a vízpartokat járva, annál kevésbé lepődöm meg az ilyesmin, de így sem tudok egykönnyen beletörődni. Alapvetően szeretek úgy tekinteni az ilyen alkalomra is, hogy legalább tapasztalatokat gyűjtöttem… Hát, igen, győzni vagy tanulni – nagy igazság ez! Ideális esetben ez a kettő együtt járhat, most azonban csak az utóbbi jutott. Az eredmények tükrében eleinte nem akartam leírni e horgászat beszámolóját, viszont végül úgy döntöttem, mégis megteszem, már csak azért is, mert az a bizonyos siker is mindig nézőpont kérdése!
A TORNADO MAXI megőrizte a TORNADO csalik különleges formáját, de az elődökkel ellentétben ez egy süllyedő, oldódó csali. Megnövelt, 22 mm-es mérete miatt, a szelektív nagyponty-horgászok számára lett optimalizálva, de a kapitális halakra pályázó feederezőknek is megoldást jelenthet, ha ki kell válogatni a nagyját. Oldódás közben folyamatosan adagolja magából az íz és illatanyagokat, így gyorsan felkelti a halak figyelmét.
Minden TORNADO MAXI tégelye két különböző színű csalit tartalmaz, ezzel is teret engedve a további kísérletezéseknek. Az Édes Szamóca sárga és piros, a Rokfort Sajt, N-Butyric & Ananász, Mangó narancs és sárga, a Mézeskalács citromsárga és barna, a Fokhagyma & Mandula fehér és sárga, a Puncs & Menta rózsaszín és sárga, míg a Tintahal & Barack narancs és rózsaszín, a Sipi1 citromsárga és fehér, míg a Sipi2 narancssárga és fehér szemeket tartalmaz.
TORNADO Pop Up XL 15 mm - Sipi 1 és Sipi 2
Számos kérést fogalmaztak meg az óévben kedves vásárlóink, melyek szerint szívesen kipróbálnák a Sipi 1 és 2 ízvilágú csalikat nagyobb méretekben is. Nem késlekedtünk, és 2023-tól immár a teljes TORNADO szortiment kiegészül a 2022 Top csaliízeinek változataival! A Sipi 1 citrom-borsmenta ízesítésű, sárga és fehér színű, míg a Sipi 2 narancs-fahéj ízesítésű, narancssárga és fehér színű csalikat tartalmaz.
Kosárban 0
A kedvezmény csak magyarországi szállítási cím esetén vehető igénybe. A kedvezmény mértéke futárszolgálatonként eltérő.

10másodperc múlva átirányítunk a fizetési felületre.