Minden év decemberének első napján újabb gyertya kerül a Haldorádó Team Kft. tortájára. Immár 26 éves lett vállalkozásunk, és szeretnénk, ha Ti is örömmel gondolnátok erre a napra, így kedveskedünk nektek egy páratlan vásárlási lehetőséggel! E jeles alkalomból 20% kedvezményt biztosítunk a Haldorádó és By Döme termékekre.
A zsákmánnyal történő kíméletes bánásmód hál’ Istennek immár a horgászhétköznapok részét képezi. Köszönhető ez többek között annak is, hogy a legtöbb intenzíven telepített tavon, ahol akár napi egy tucat kapitális halat is meg lehet fogni, odafigyelnek erre és kötelezővé teszik a halkímélő eszközök használatát. A By Döme TEAM FEEDER palettán is immár több ilyen céllal készült eszköz található, így ebben az írásban és filmben szeretném ezeket bemutatni, valamint részletesen elmondani, hogy melyiket milyen helyzetekre ajánlom.
Ha eddig gondolkodtál egy etetőhajó vásárlásán, ne habozz, most segítünk választani! Vásárlóink körében nagy népszerűségnek örvendenek a Boatman etetőhajók. Számos kérdést és megkeresést kaptunk és kapunk a mai napig ezekkel kapcsolatban, ezért úgy döntöttünk, hogy ezeket egy írásban, illetve kisfilmben részletesen bemutatjuk, illetve néhány hasznos gondolatot is megosztunk róluk. Neked, Kedves Vásárlónk, már csak a megfelelőt kell kiválasztani és élvezni a halfogás örömét!
A Promix DUO Wafterek fejlesztésekor az egyértelmű cél a lehető legsokoldalúbban használható csalicsalád megalkotása volt. Ennek nyomán a termékek egy igen hosszú fejlesztési és tesztelési perióduson mentek keresztül, hogy a horgászok kezébe már csak a legjobban működő, legfogósabb csalik kerüljenek.
A wafter pellet vízbe dobva lebeg, viszont a vastag csalitüskét beleszúrva, a fenéken marad, viszont fine tüskével a hajszálelőkét megemeli úgy, hogy a horog lent marad. Versenyhelyzetekben ez a fajta variálhatóság verhetetlen.
A felhajtóerő mellett vitathatatlanul a színek és az aromák bírnak a legnagyobb hangsúllyal. A palettán a legintenzívebb fluo színek mellett a barna és a fehér jut jelentős szerephez. Ezzel a variálhatóságot lehet tovább fokozni, hiszen attól függően, hogy hol szúrjuk bele a tüskét, kerülhet felső pozícióba a fehér, a színes vagy a sötétbarna oldala is.
A fehér/fluo csali sokkal élénkebb, míg a barna/fluo csali kissé rejtettebb felkínálást tesz lehetővé. Az aromák tekintetében különleges, hatékony, kiélezett helyzetekben is remekül bevált ízek találhatók meg ebben a csalicsaládban. Ezek a vízbe érve azonnal elkezdenek kiáramlani a csaliból, egyenesen a horoghoz vezetve a környéken lévő halakat.
A csalik mindegyikénél az aromák mellett különféle extra attraktorok is kerültek a csalikba, például az édesítőszerek, aminosavak, különleges savak, olajok, amik mind-mind tovább növelik a hatékonyságot.
Kosárban 0
A kedvezmény csak magyarországi szállítási cím esetén vehető igénybe. A kedvezmény mértéke futárszolgálatonként eltérő.

10másodperc múlva átirányítunk a fizetési felületre.