A mai horgászaton egy számomra új vízterületre látogattam el. Akik autóval járnak le a Balatonra, azoknak biztosan ismerős az a bizonyos völgyhíd, ahonnan utazás közben először láthatunk rá szinte az egész magyar tengerre. Ma ez alatt a hatalmas híd alatt vettem üldözőbe a halakat, a kőröshegyi horgásztavon.
Napjainkban egyre népszerűbbek az okostelefonról üzemeltethető vezeték nélküli halradarok, amelyekben egy új fejezetet nyitott a Deeper márka, radarjai a legszélesebb körben használható típusok, emellett nagyon megbízhatóak is. Egy apró hátrányuk viszont van, ez pedig a termék hatótávolsága, ami a gyakorlatban legtöbbször maximum 50 méter. Ebben az írásban egy olyan kiegészítőt mutatok be, melynek segítségével nagymértékben növelhetjük a hatótávolságot, így akár etetőhajón is kihasználhatjuk e szonár előnyeit.
A Haldorádó mindig is nagy figyelmet szentelt az utánpótlás-nevelésre és arra, hogy a gyerekek időben megtanulják tisztelni a természetet és a halakat. Ennek újabb mérföldköve volt a 2015-ben útjára indított Haldorádó Junior Feeder Kupa. Ez a remek versenysorozat immáron a kilencedik állomásához érkezett, hisz idén is megrendezésre kerül a kimondottan fiataloknak szánt megmérettetés. Öt éve már saját tavunk, az Ezüst-tó Horgászcentrum ad otthont a rendezvénynek, ami idén sem lesz másként, a dél-alföldi régió egyik legjobban halasított horgászvizén tehetik próbára magukat, akik eljönnek az IX. Haldorádó Junior Feeder Kupára!
A Ringers Wafters Chocolate-Orange egy olyan félkemény horogcsali, ami nem lebeg, de nem is fekszik el a fenéken. Ez egy úgy nevezett wafters, azaz kikönnyített, kibalanszírozott csali. Ez annyit tesz, hogy a horgot nem emeli meg, sőt még csak meg sem billenti, viszont maga a csali könnyen ellibben a fenéktől a hajszálelőke hosszában. A csali állaga rugalmas, így csalitüskés felkínálásra alkalmas, de akár egy fűzőtű is könnyedén áthatol rajta. Ízesítése és illata is csokoládé-narancs. Aromáját, ízét sokáig megőrzi. Ha megízleljük a csalit, akkor a halas íz mögül a narancs illóolajának kesernyésen fanyar íze köszön vissza egy kis csokoládéval kísérve. Igen különleges ízélményt nyújt, ami a pontyok számára is izgalmas. A fogósság maximalizálása érdekében a csali narancssárga színt kapott, ami köztudottan az egyik legeredményesebb methodos csali szín.
Kosárban 0
A kedvezmény csak magyarországi szállítási cím esetén vehető igénybe. A kedvezmény mértéke futárszolgálatonként eltérő.
A Ringers Wafters Chocolate-Orange egy olyan félkemény horogcsali, ami nem lebeg, de nem is fekszik el a fenéken. Ez egy úgy nevezett wafters, azaz kikönnyített, kibalanszírozott csali. Ez annyit tesz, hogy a horgot nem emeli meg, sőt még csak meg sem billenti, viszont maga a csali könnyen ellibben a fenéktől a hajszálelőke hosszában. A csali állaga rugalmas, így csalitüskés felkínálásra alkalmas, de akár egy fűzőtű is könnyedén áthatol rajta. Ízesítése és illata is csokoládé-narancs. Aromáját, ízét sokáig megőrzi. Ha megízleljük a csalit, akkor a halas íz mögül a narancs illóolajának kesernyésen fanyar íze köszön vissza egy kis csokoládéval kísérve. Igen különleges ízélményt nyújt, ami a pontyok számára is izgalmas. A fogósság maximalizálása érdekében a csali narancssárga színt kapott, ami köztudottan az egyik legeredményesebb methodos csali szín.
10másodperc múlva átirányítunk a fizetési felületre.