Egy régóta tervezett bakancslistás horgászatra készültem, melynek célpontja a Szálkai-tározó volt. E vízterület köztudottan a nehéz vizek közé tartozik, és nagyon kevés hiteles információt lehet találni Szálkáról, így ennek járok utána ebben a nem hétköznapi pontyos kalandban. Kalandra fel, irány Szálka!
Minden év decemberének első napján újabb gyertya kerül a Haldorádó Team Kft. tortájára. Immár 26 éves lett vállalkozásunk, és szeretnénk, ha Ti is örömmel gondolnátok erre a napra, így kedveskedünk nektek egy páratlan vásárlási lehetőséggel! E jeles alkalomból 20% kedvezményt biztosítunk a Haldorádó és By Döme termékekre.
A zsákmánnyal történő kíméletes bánásmód hál’ Istennek immár a horgászhétköznapok részét képezi. Köszönhető ez többek között annak is, hogy a legtöbb intenzíven telepített tavon, ahol akár napi egy tucat kapitális halat is meg lehet fogni, odafigyelnek erre és kötelezővé teszik a halkímélő eszközök használatát. A By Döme TEAM FEEDER palettán is immár több ilyen céllal készült eszköz található, így ebben az írásban és filmben szeretném ezeket bemutatni, valamint részletesen elmondani, hogy melyiket milyen helyzetekre ajánlom.
Már lassan megszokottá válik, hogy az angol Dynamite Baits igazán meghökkentő, ám annál eredményesebb termékekkel áll elő évről-évre. Az etetőanyag repertoárt sem hagyták ki idén a fejlesztések sorából. Új szériaként jelent meg a kínálatban a Marine Halibut Method Mix. Az etetőanyag alapja a Marine Halibut, azaz a tengeri laposhal. A Dynamite Baits volt szinte az első, aki megjelentette a termékpalettáján ezt az ízesítést. Az etetőanyag kifejlesztésével egyértelműen a pontyhorgászatot helyezték a középpontba. Legfontosabb jellemzője, hogy finom szemcsemérete felhős jellegű etetőanyagot képez, amivel úgy tudjuk ingerelni a halakat, hogy nem tudjuk túletetni őket. Tele van halolajjal, többféle fontos aminosavval és zsírsavval, melyek elősegítik a pontyok emésztését. A gondosan megválasztott ellenállhatatlan összetevők magas intenzitással vonzzák a nagytestű pontyokat. Az etetőanyaghoz ideális csali a Marine Halibut ízesítésű pellet. 2 kg-os kiszerelésben kapható.
Kosárban 0
A kedvezmény csak magyarországi szállítási cím esetén vehető igénybe. A kedvezmény mértéke futárszolgálatonként eltérő.
Már lassan megszokottá válik, hogy az angol Dynamite Baits igazán meghökkentő, ám annál eredményesebb termékekkel áll elő évről-évre. Az etetőanyag repertoárt sem hagyták ki idén a fejlesztések sorából. Új szériaként jelent meg a kínálatban a Marine Halibut Method Mix. Az etetőanyag alapja a Marine Halibut, azaz a tengeri laposhal. A Dynamite Baits volt szinte az első, aki megjelentette a termékpalettáján ezt az ízesítést. Az etetőanyag kifejlesztésével egyértelműen a pontyhorgászatot helyezték a középpontba. Legfontosabb jellemzője, hogy finom szemcsemérete felhős jellegű etetőanyagot képez, amivel úgy tudjuk ingerelni a halakat, hogy nem tudjuk túletetni őket. Tele van halolajjal, többféle fontos aminosavval és zsírsavval, melyek elősegítik a pontyok emésztését. A gondosan megválasztott ellenállhatatlan összetevők magas intenzitással vonzzák a nagytestű pontyokat. Az etetőanyaghoz ideális csali a Marine Halibut ízesítésű pellet. 2 kg-os kiszerelésben kapható.
10másodperc múlva átirányítunk a fizetési felületre.