Ahogy teltek a hetek, egyre szebb fogásoknak örülhettem. Az időjárással is szerencsém volt, hisz a nagy viharok, jégesők elkerültek… idáig. Lelkesedésem ez sem szegte, a legkeményebb viharokban is a csatorna partján voltam, hisz egy cél lebegett a szemem előtt. Megfogni a „Big”-et.
A tavaly nyári szezon végén úgy köszöntem el, hogy jövőre visszatérek. Volt közel 1 évem átgondolni azt, hogy mit kellene másképp csinálnom annak érdekében, hogy sikeresebb szezont zárhassak e kis csatornán. Félreértés ne essék, nem vagyok telhetetlen. Örültem annak is, amit tavaly tudtam fogni, de úgy gondolom, a horgász természetes vágya, hogy évről évre jobb legyen…
Kétség sem fér hozzá, hogy a csatornán a halfogás évről évre egyre nehezebb, ennek okát úgy gondolom, mindenki sejti. Engem valahogy mégis vonz ez a fajta kihívás, szeretek kilépni a komfortzónámból. Számomra egy itt fogott halnak sokkal nagyobb értéke van, mintha azt bármely telepített tavon fognám. Rengeteget kell dolgozni egy-egy kapásért itt, ezért biztosra veszem, hogy a sok nehezítő körülmény a horgászok nagy részét eltántorítja ezektől a pecáktól, de most igyekszem nekik is kedvet csinálni hozzá…
Hagyományos módszer, távoli horgászat? Erre kínál megoldást az új Preston Absolute Window Feeder etetőkosár. Használata egyszerű, a kosártest oldalán található ablakon keresztül könnyen tölthető, és az aljára pozícionált súlyozás miatt rendkívül messzire dobható etetőkosár. 3 méretben kapható, különböző súlyozással, így bármilyen helyzet megoldható vele. Létezik belőle a Solid változat, melynél az oldalfal teli, valamint Caged változat is kapható, ennek fala teljesen lyukacsos. Csontihoz, pinkihez, bábhoz, vagy akár kenderhez is alkalmazható, ebben az esetben a nyílást etetőanyaggal kell lezárni.
Kosárban 0
A kedvezmény csak magyarországi szállítási cím esetén vehető igénybe. A kedvezmény mértéke futárszolgálatonként eltérő.
Hagyományos módszer, távoli horgászat? Erre kínál megoldást az új Preston Absolute Window Feeder etetőkosár. Használata egyszerű, a kosártest oldalán található ablakon keresztül könnyen tölthető, és az aljára pozícionált súlyozás miatt rendkívül messzire dobható etetőkosár. 3 méretben kapható, különböző súlyozással, így bármilyen helyzet megoldható vele. Létezik belőle a Solid változat, melynél az oldalfal teli, valamint Caged változat is kapható, ennek fala teljesen lyukacsos. Csontihoz, pinkihez, bábhoz, vagy akár kenderhez is alkalmazható, ebben az esetben a nyílást etetőanyaggal kell lezárni.
10másodperc múlva átirányítunk a fizetési felületre.