Kínálatunkban már elérhetők legújabb és legváltozatosabb ruhakollekcióink. Ezek az új ruhadarabok tökéletes komfortot nyújtanak az év minden időszakában, emellett biztosítják stílusos megjelenésünket is a vízparton. Az írásra kattintva minden részletet megtudhattok róluk!
Az ősz minden évben a legjobb lehetőséget kínálja, hogy nagypontyos horgászataimat egy újabb szintre emeljem. A nagy pontyok aktívan táplálkoznak ez idő tájt, így egy-egy új gondolat vagy ötlet éles körülmények közötti tesztelése hamar egyértelmű eredményeket hozhat. A megszerzett hasznos tapasztalatok fokozatosan épülnek be a horgászataimba, ennek köszönhetően pedig olyan szituációkat is sikeresen meg tudok oldani, amik máskor még feladták a leckét.
Az előző, „A busa program” című írásomban és filmemben bemutattam, hogy hol tart most a sportszerű busahorgászat, és milyen eszközök, kiegészítők és csalogatóanyagok állnak annak rendelkezésére, aki szeretne a planktonevő halakra célzottan is horgászni. A film megjelenését követően több megkeresést is kaptam azzal kapcsolatban, hogy jó lenne egy olyan sorozat, amely lépésről-lépésre bemutat egy adott busafogó technikát. Én pedig, ahogy már megszokhattátok, megpróbálok eleget tenni a kéréseknek!
A Mini Tail Rubbers kizárólag a modern finomszerelékes (Feeder) végszerelékhez felhasználható, hasznos kiegészítő. Az igényes kialakítású gumiharang a Mini Lead Clips rögzítéséhez feltétlenül szükséges. Kúpos formája és rendkívül sima felülete a gubanc gátló szerepét is betölti. A félig merev, és rugalmas gumivegyületből készített termék gyorsan felhelyezhető, könnyen mozgatható, valamint biztonságosan tart a helyén. Speciális anyagának köszönhetően a hideg vízben sem keményedik be. Minden helyzetre megoldást kínál, horgásszunk akár iszapos, kavicsos, homokos, vagy akár vízinövényekkel borított aljzaton. Méret. 22mm-es hosszúság. Kapható barna és zöld színben.
Kosárban 0
A kedvezmény csak magyarországi szállítási cím esetén vehető igénybe. A kedvezmény mértéke futárszolgálatonként eltérő.
A Mini Tail Rubbers kizárólag a modern finomszerelékes (Feeder) végszerelékhez felhasználható, hasznos kiegészítő. Az igényes kialakítású gumiharang a Mini Lead Clips rögzítéséhez feltétlenül szükséges. Kúpos formája és rendkívül sima felülete a gubanc gátló szerepét is betölti. A félig merev, és rugalmas gumivegyületből készített termék gyorsan felhelyezhető, könnyen mozgatható, valamint biztonságosan tart a helyén. Speciális anyagának köszönhetően a hideg vízben sem keményedik be. Minden helyzetre megoldást kínál, horgásszunk akár iszapos, kavicsos, homokos, vagy akár vízinövényekkel borított aljzaton. Méret. 22mm-es hosszúság. Kapható barna és zöld színben.
10másodperc múlva átirányítunk a fizetési felületre.