A távdobó felszerelések folyamatos fejlesztése egyre nagyobb határokat feszeget, és a botok, orsók specializálása már elért arra a szintre, hogy kizárólag a horgászon, na meg a fizikán múlik, hogy milyen messzire veti be végszerelékét. Ebben az írásban a megújult By Döme TEAM FEEDER Master Long Cast 6600 és 6700-as orsóit szeretném akció közben bemutatni.
A Haldorádó újdonságai között az egyik legérdekesebb és legnagyobb népszerűségnek örvendő termékcsalád a Monster. Ahogy a neve is sugallja, ezekkel a csalikkal, pellet boxokkal és aromákkal jó eséllyel vehetjük üldözőbe vizeink „szörnyeit”. Ugyanakkor van e termékcsaládnak egy method csalija is, és lássuk be, methoddal alapvetően nem az óriás halakra szoktunk horgászni. De akkor mire tudja használni ezeket az újdonságokat egy method horgász? Ebben az írásban bemutatok néhány hasznos ötletet.
A címben szereplő orsók paramétereinek bemutatása már egy korábbi írásban és videóban megtörtént, így most inkább a használati értéküket szeretném prezentálni. Az általános horgászatokhoz ideális orsókat természetesen egy hétköznapi feederezés során mutatom meg, kiemelve, hogy mely tulajdonságok miatt érdemes egy kezdő vagy éppen haladó horgásznak e szerkezeteket választani.
Az ún. „Squeeze and Feed” method formák három méretben érhetők el és úgy lettek kialakítva, hogy az összes Matrix method kosárral használhatók legyenek (az in-line és a gumis változattal egyaránt). A forma mélyebb, mint a boltokban kapható többi töltő forma, ami által (ha szeretnénk) több etetőanyagot préselhetünk a kosarunkba. Egyszerűen helyezzük a horogcsalinkat a formába, majd töltsük meg etetőanyaggal vagy micro pellettel. Nyomjuk a kosarat a formába, ezután fordítsuk meg a formát, s végül nyomjuk meg mindkét oldalát. Ezt követően a kosár tökéletesen töltve jön ki a formából, a csalinkkal a tetején, bedobásra készen.
A Matrix Alloy Method Feederkosár töltő szerszám főbb jellemzői:
- Az összes Matrix method kosárral használható
- A többi gyártó legtöbb method kosarához is megfelelő
- A mély kialakításának köszönhetően, ha szeretnénk több etetőanyagot is tölthetünk bele, mint a normál formákkal
- Lágy anyagának köszönhetően könnyen kiszedhető belőle a kosár
- Elérhető 3 különböző méretben
Kosárban 0
A kedvezmény csak magyarországi szállítási cím esetén vehető igénybe. A kedvezmény mértéke futárszolgálatonként eltérő.
Az ún. „Squeeze and Feed” method formák három méretben érhetők el és úgy lettek kialakítva, hogy az összes Matrix method kosárral használhatók legyenek (az in-line és a gumis változattal egyaránt). A forma mélyebb, mint a boltokban kapható többi töltő forma, ami által (ha szeretnénk) több etetőanyagot préselhetünk a kosarunkba. Egyszerűen helyezzük a horogcsalinkat a formába, majd töltsük meg etetőanyaggal vagy micro pellettel. Nyomjuk a kosarat a formába, ezután fordítsuk meg a formát, s végül nyomjuk meg mindkét oldalát. Ezt követően a kosár tökéletesen töltve jön ki a formából, a csalinkkal a tetején, bedobásra készen.
A Matrix Alloy Method Feederkosár töltő szerszám főbb jellemzői:
- Az összes Matrix method kosárral használható
- A többi gyártó legtöbb method kosarához is megfelelő
- A mély kialakításának köszönhetően, ha szeretnénk több etetőanyagot is tölthetünk bele, mint a normál formákkal
- Lágy anyagának köszönhetően könnyen kiszedhető belőle a kosár
- Elérhető 3 különböző méretben
10másodperc múlva átirányítunk a fizetési felületre.