Örömmel adunk hírt a HALDORÁDÓ horgászportál látogatóinak a Magyar Horgász legújabb számáról. Már az újságárusoknál a Magyar Horgász júniusi száma!
Ennek is eljött az ideje! Beneveztem életem első bojlis, nagyponty-fogó versenyére. Mivel szeretem a kihívásokat, egyből hazánk egyik legnívósabb, legnehezebb versenyén, az IWCC 2023 By Lake Tisza rendezvényen szerettem volna megmérettetni magamat és lelkes csapatomat. Az egyhetes, embert próbáló túrán nagyon sok új és hasznos tapasztalatra tettünk szert a vadvízi nagyponty-horgászatban, ráadásul az erős mezőnyben még szép eredményt is elértünk! Tarts velünk az újabb nagy kalandra hazánk egyik legnehezebb vadvizére, a Tisza-tóra!
Tél után nyár – nagyjából így tudnám jellemezni az idei tavaszunkat, amelyből az átmenet igencsak kimaradt, de végre tartósan melegedőre fordult az időjárás, a pontyok is végeztek a nászukkal a legtöbb vízen, így minden adott, hogy egy igazán jót horgászhassunk. Jönnek is a kérdések szép számmal, nézzünk ezekből néhány aktuálisat!
Ez a merítőfej szállítás közben nem foglal nagy helyet, hiszen összecsukható, ám mégis erős és nagy. A fej szárai erős üvegszálból készültek. Ha kapitális halakra horgászik, és kedveli a bojlis technikát, ez a merítőfej jó választás lehet. Ebbe akár egy 20 kilós ponty vagy amur is könnyedén belecsúszik. Mérete: 80 x 80 cm, mélysége: 70 cm.
Kosárban 0
A kedvezmény csak magyarországi szállítási cím esetén vehető igénybe. A kedvezmény mértéke futárszolgálatonként eltérő.
Ez a merítőfej szállítás közben nem foglal nagy helyet, hiszen összecsukható, ám mégis erős és nagy. A fej szárai erős üvegszálból készültek. Ha kapitális halakra horgászik, és kedveli a bojlis technikát, ez a merítőfej jó választás lehet. Ebbe akár egy 20 kilós ponty vagy amur is könnyedén belecsúszik. Mérete: 80 x 80 cm, mélysége: 70 cm.
10másodperc múlva átirányítunk a fizetési felületre.