Örömmel adunk hírt a HALDORÁDÓ horgászportál látogatóinak a Magyar Horgász legújabb számáról. Már az újságárusoknál a Magyar Horgász júniusi száma!
Ennek is eljött az ideje! Beneveztem életem első bojlis, nagyponty-fogó versenyére. Mivel szeretem a kihívásokat, egyből hazánk egyik legnívósabb, legnehezebb versenyén, az IWCC 2023 By Lake Tisza rendezvényen szerettem volna megmérettetni magamat és lelkes csapatomat. Az egyhetes, embert próbáló túrán nagyon sok új és hasznos tapasztalatra tettünk szert a vadvízi nagyponty-horgászatban, ráadásul az erős mezőnyben még szép eredményt is elértünk! Tarts velünk az újabb nagy kalandra hazánk egyik legnehezebb vadvizére, a Tisza-tóra!
Tél után nyár – nagyjából így tudnám jellemezni az idei tavaszunkat, amelyből az átmenet igencsak kimaradt, de végre tartósan melegedőre fordult az időjárás, a pontyok is végeztek a nászukkal a legtöbb vízen, így minden adott, hogy egy igazán jót horgászhassunk. Jönnek is a kérdések szép számmal, nézzünk ezekből néhány aktuálisat!
120x80 cm méretű pontymatrac, amelynek bélése szivacs, az anyaga vízlepergető és könnyen tisztítható, így száradása sem vesz sok időt igénybe, valamint az autóba téve sem lesz kellemetlen szaga. Két oldalán csatok találhatók. Így ezzel az eszközzel akár a vízhez is tudjuk cipelni a halat, annak érdekében, hogy biztonságosan visszaengedhessük.
Kosárban 0
A kedvezmény csak magyarországi szállítási cím esetén vehető igénybe. A kedvezmény mértéke futárszolgálatonként eltérő.
120x80 cm méretű pontymatrac, amelynek bélése szivacs, az anyaga vízlepergető és könnyen tisztítható, így száradása sem vesz sok időt igénybe, valamint az autóba téve sem lesz kellemetlen szaga. Két oldalán csatok találhatók. Így ezzel az eszközzel akár a vízhez is tudjuk cipelni a halat, annak érdekében, hogy biztonságosan visszaengedhessük.
10másodperc múlva átirányítunk a fizetési felületre.